Kevesebb baleset volt Pest megyében

Több mint tíz százalékkal csökkent tavaly a személyi sérüléssel járó balesetek száma Pest megyében, ahol az előző évhez képest harminccal kevesebben vesztették életüket az utakon.

A napokban elkészült, a régió közlekedésbiztonsági helyzetét áttekintő összegzés szerint a 2010. évi megyei baleseti statisztika egyértelmű javulást mutat, annak ellenére is, hogy a főkapitányságnak 187 település közrendjét kell fenntartania – mondta Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A személyi sérüléssel járó balesetek száma a 2009-ben bekövetkezett 2133-ról 1858-ra (13 százalékkal) csökkent, ezen belül tavaly az előző évinél 35 százalékkal kevesebb halálos baleset történt a megye útjain.

Érzékelhetően visszaesett (619-ről 531-re) a súlyos sérüléssel járó karambolok száma is, ám ittas vezetés miatt csaknem ugyanannyi baleset helyszínén jártak el a rendőrök, mint 2009-ben – tette hozzá a szóvivő. Az adatok tanúsága szerint az ütközések mintegy egyharmadának hátterében a megengedett sebesség túllépése, egynegyedében pedig az elsőbbségi jog meg nem adása áll.

A régió közlekedésbiztonságának javulása azért is figyelemre méltó, mert az 1,2 millió állandó lakosú, nagy átmenő forgalmú és növekvő úthálózatú megyében számos kiemelt rendezvényt tartanak évről évre. Ezek közül a legjelentősebb turisztikai és sportesemény a mogyoródi Forma–1 Magyar Nagydíj, amelynek biztosítását lengyel, osztrák és román rendőrökkel együtt végzik a Pest megyei rendőrök – közölte Kovács Viktória.