Őrizetbe vették Keleti Györgyit

Kiadatási őrizetbe vette a müncheni rendőrség az MSZP egykori honvédelmi miniszterének lányát, Keleti Györgyit – írja a Magyar Hírlap. Itthon üzletszerű kéjelgés elősegítésével vádolják, Olaszországban szintén kerítés miatt körözik.

A lap információi szerint az egykori playmate néhány hete egy müncheni munkaügyi központba munkavállalási papírokért adott be kérvényeket. (Mindezt úgy tette, hogy az itthon ellene folyó büntetőeljárás még nem zárult le jogerősen.) Azonban a német hatóság ellenőrizte az okmányait, s kiderült, hogy az olasz rendőrség európai elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. A munkaügyi központ munkatársai azonnal értesítették a rendőrséget, s így Keleti Györgyit őrizetbe vették.

A nő ellen Magyarországon folyó büntetőeljárás vádirata szerint 2006 és 2008 között anyagi ellenszolgáltatás fejében összekötő szerepet játszott abban, hogy magyar prostituáltak Olaszországba utazzanak, és ott prostitúciós tevékenységet folytassanak. Ugyanezen vádak miatt bocsátott ki Keleti ellen Olaszország európai elfogatóparancsot, s emiatt kezdődött nyomozás a nő ellen Magyarországon is.