West Balkán: szabadlábon az összes gyanúsított

Szabadlábra helyezte a szombat éjszakai budapesti diszkótragédia másik négy gyanúsítottját is szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság, így az ügy mind az öt gyanúsítottja szabadlábon védekezhet - erősítették meg a tárgyalást követően ügyvédek.

Szigethy György, a bérbeadó cég egyik ügyvezetőjének védője közölte: a bíróság azt is megállapította, hogy a gyanúsítottak esetében a megalapozott gyanúra se áll rendelkezésre elég bizonyíték. Kertész Gusztáv, a bérlő cég ügyvezetőnek ügyvédje azt mondta: a végzés nem jogerős, az ügyészség azt megfellebbezte.

A négy gyanúsítottat szerda délelőtt még bilincsben, rendőrök kíséretében, fotósok és televíziós kamerák gyűrűjében kísérték be a tárgyalóterembe, ahonnan szabadon távozhattak. Az ügy ötödik gyanúsítottjáról már kedden döntött a bíróság, Sz. Győző, a létesítményt bérbe adó cég ügyvezető-tulajdonosával szemben nem tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését. Esetében ugyancsak fellebbezést jelentett be az ügyészség.

A Fővárosi Főügyészség kedden közölte, hogy az illetékes kerületi ügyészség valamennyi gyanúsított esetében kezdeményezte az előzetes letartóztatás elrendelését, mert szerintük szabadlábon hagyásuk esetén feltételezhető, hogy meghiúsítanák, megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bizonyítást. Szombat éjszaka a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen a diszkóból kiáramló tömegben három fiatal lány vesztette életét. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány közlése szerint fulladás okozta.

Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap este jelentette be, hogy öt embert őrizetbe vettek és több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indult eljárás. A belügyminiszter tájékoztatóján kiosztott sajtóanyagban monogramokkal – Sz. Gy.; K. T.; A. G.; F. B. G.; P. L. – jelölték a gyanúsítottakat. A budapesti rendőrfőkapitány az MTI kérdésére vasárnap elmondta: az öt ember közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy ember pedig a programsorozat szervezője.