Bűnpártoló rendőrt hallgattak ki

Hivatalos személyként elkövetett bűnpártolás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság egyik munkatársát a Kaposvári Nyomozó Ügyészség.

A Somogy Megyei Főügyészség sajtószóvivője, Egerváriné Lucza Gyöngyi közlése szerint a gyanúsított egy éven keresztül információkat szolgáltatott az általa vezetett nyomozás során az ügyben érintett személynek, akit folyamatosan tájékoztatott az eljárás állásáról, a kihallgatott tanúk vallomásáról, a kihallgatandó személyekről, illetve az ügyészi utasításokról.