Megfulladt a három lány

Egyértelművé vált, hogy fulladás okozta a három lány halálát, az első és a második emelet közötti lépcsőnél nyomták őket a korlátnak. Az egyik áldozatot a szervezők, kettőt a vendégek hoztak ki a szórakozóhelyről. A rendőrség kezdeményezte az öt gyanúsított előzetes letartóztatását.

Pintér Sándor szavai szerint az elmúlt éjszaka során az emberi felelőtlenség követelt három halálos áldozatot, de több száz ember élete volt veszélyben a rendezvényteremben. Megfelelő engedélyek hiányában olyan helyen tartottak rendezvényt, ahol mintegy száz fős kávézónak volt engedélye, és amely az utólagos számítások szerint 307 embernek biztosított volna megfelelő menekülési útvonalat – mondta a miniszter.

Felelőtlen, kapzsi magatartás

Pintér Sándor azt mondta: teljesen felelőtlen, kapzsi magatartás volt az, hogy csaknem háromezer embert engedtek be ebbe a rendezvényterembe, de ez sem a végső cél volt, mert négyezer jegyet nyomtattak ki. Szólt arról is, hogy nem volt megfelelően megtervezve a vendégek érkezésének útvonala, hogy miként mozgatják őket, ennek volt a következménye, hogy a különféle termek közötti mozgásnál egymást összetaposták, összenyomták az emberek. Pintér Sándor az eddigi megállapításokra hivatkozva elmondta: 0,4 négyzetméter jutott egy emberre a rendezvény ideje alatt. Mindössze tíz biztonsági őr volt jelen, akik nem tudták megfelelően kezelni sem a beléptetést, sem a vendégek irányítását.

A belügyminiszter kitért arra is, hogy kábítószert találtak a tragédia egyik halálos áldozatának szervezetében, továbbá kábítószert találtak a helyszínen is. Szerinte ez is befolyásolta, hogy a helyiségben tartózkodók nem megfelelő magatartást tanúsítottak, nem ismerték fel a veszélyt.

Megfulladtak a lányok

Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya azt mondta: csak az egyik lány szervezetében találtak amfetaminszármazékot. Közlése szerint az egyik lányt a szervezők, kettőt a vendégek hoztak ki a szórakozóhelyről. Egyértelművé vált, hogy halálukat fulladás okozta, az első és a második emelet közötti lépcsőnél nyomták őket a korlátnak, ami zúzódásos sérülésekkel járt. Kitért arra is, hogy a helyszín kiürítése mintegy fél órán át tartott.

A főkapitány leszögezte: a sajtóhírekkel ellentétben több újraélesztés nem történt, egyetlen embert vittek kórházba, de őt sem a történtek miatt, hanem alkoholmérgezéssel. A közösségi portálokon megjelent, késelésre vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: azért tettek felhívást közzé, hogy aki látott ilyesmit, az jelentkezzen, továbbá szakrendelőket, kórházakat is megkerestek az ügyben, de sehonnan nem érkezett erről jelzés. Mint mondta, épp azért tették a felhívást, hogy megnyugtatóan rendezzék ezt a kérdést.

A pánik kiváltó okát firtató kérdésre Tóth Tamás úgy fogalmazott: “olyan tömeg volt, hogy ahhoz már nem kellett pánik”. Hozzátette: van olyan tanúvallomás, amelyben egy jelen levő arról beszél, hogy percekig nem is érte a lába a földet, olyan tömeg volt. Szintén kérdésre válaszolva csak annyit mondott: a bérbeadó cég biztosította a biztonsági szolgálatot.

Pintér Sándor elmondta: rendőrök észlelték, hogy három tehetetlen test fekszik a téren, akiken a rendezők próbálnak segíteni. A helyszínt biztosította a rendőrség, a mentők a helyszínre vonultak – idézte fel az eseménysort a miniszter, aki szerint nagyon gyors rendőri intézkedés történt, 111 közrendvédelmi rendőrt sikerült perceken belül a helyszínre vezényelni, továbbá 28 bűnügyi munkatársat is. A helyszínen jelen voltak a katasztrófavédelem szakemberei is. A szórakozóhely kiürítését követően megkezdték a helyszíni szemlét. Pintér Sándor szerint ennek alapján sikerült felderíteni azt is, hogy kik a felelősek a történtekért. Még ott a helyszínen tanúkihallgatások kezdődtek.

Előzetes vár a gyanúsítottakra

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kezdeményezte a szombat éjszaka történt diszkótragédiával összefüggésben őrizetbe vett öt ember előzetes letartóztatását – derül ki a Belügyminisztérium háttéranyagából, amelyet Pintér Sándor tárcavezető vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján osztottak szét.

A sajtóanyag szerint a BRFK Életvédelmi Osztálya folytatja a nyomozást az ügyben, több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntette miatt. A nyomozók vasárnap kora este hallgatták ki a gyanúsítottakat, ezt követően őrizetbe vették őket és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A sajtóanyagban monogrammokkal jelölték a gyanúsítottakat, e szerint SZ.Gy., K.T., A.G., F.B.G. és P.L. az ügy gyanúsítottja.

Tóth Tamás elmondta: az öt ember közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy ember pedig a programsorozat szervezője. Mindannyiukat foglalkozás körében, több ember halálát okozó veszélyeztetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Egymásra mutogatnak

A West Balkán Kft. közleménye szerint a szombat éjszakai alkalmi rendezvény nem a cégük által szervezett rendezvény volt. A rendezvény szerződés szerinti lebonyolítását a Noise Night Life szervezői saját személyzettel, saját eszközökkel végezték. A rendezvényre kötött szerződés értelmében a jegyértékesítést és a létszámkontrollt is a Nois Night Life végezte.

A rendezvény szervezője, a Noise Night Life azt közölte: ők csak bérbe vették a helyszínt az üzemeltetőtől, és nem volt tudomásuk arról, hogy a helynek nincs érvényes működési engedélye. Közleményük szerint a biztonságért az üzemeltető saját portaszolgálata felelt, a szervezők feladata a program, a hang- és fénytechnika kivitelezése volt.

“Ez még egyszer nem fordulhat elő”

A jelenlegi jogszabályok felülvizsgálatát, továbbá átfogó ellenőrzéseket ígért a belügyminiszter. Pintér Sándor összehangolt ellenőrzéseket is ígért a hasonló rendezvények helyszínein, amelyeket a rendőrök, a tűzoltók, a vám- és pénzügyőrség, továbbá a tisztiorvosi szolgálat munkatársainak bevonásával végeznek majd.

A miniszter azt mondta: azt szeretnék, ha a gyerekek nyugodtan elmehetnének szórakozni, és a szülők is biztonságban tudhassák őket, ne pedig kábítószer-kereskedők, és ne felelőtlen szervezők kezében. “Ez még egyszer nem fordulhat elő” – szögezte le a miniszter, hozzátéve, hogy ennek érdekében hajtják végre az összehangolt ellenőrzéseket.

Pintér Sándor úgy fogalmazott: egyértelmű, hogy ezen a területen is rendet szeretnének csinálni azzal, hogy betartatják a jogszabályokat. Szerinte a jövőre kell gondolni, ezért azt is meg kell vizsgálni, hogy a jelenlegi jogszabályok alkalmasak-e arra, hogy ilyen rendezvényeket a későbbiekben biztonságosan meg lehessen tartani. A miniszter szerint jelenleg túl enyhék a bejelentési kötelezettségek. Mint mondta, a 2009 októberétől hatályos, a kereskedelmi tevékenység végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet “olyan könnyűvé teszi ilyen mennyiségű embert megmozgató beltéri rendezvények” megszervezését a tűzoltóság, a rendőrség előzetes engedélye nélkül, amely hasonló katasztrófákhoz vezethet a későbbiekben.

A jogi átvizsgálást a belügyi tárca helyettes államtitkársága kezdi meg, az érintett szervezeteknek a jövő héten kell tervet készíteniük az ideiglenesen bejelentett, illetve az általánosan bejelentett rendezvények ellenőrzésére.