Vaklárma okozta a tragédiát?

A West Balkánban kitört tömegpánikot a buli szervezői szerint az okozhatta, hogy valaki felkiáltott: késelés. A felelősséget az üzemeltetőkre hárítják, a szórakozóhelyen körülbelül 2500-an tartózkodtak. Az önkormányzat szerint működési engedély nem volt, 22 óráig maximum 300 ember tartózkodhatott volna a discóban.

A West Balkán épületét Skála Metro hozzányitott termeivel együtt erre a rendezvényre bérbe vettük a hely üzemeltetőitől – írja a szombati bulit szervező Noise Night Life. A megállapodás szerint „az üzemeltető cég külön kérésére azt tartalmazza, hogy az eseményen a portaszolgálatot kizárólag a saját portaszolgálatuk láthatja el, amely felelős a vendégek beengedéséért, a létszám kontrollálásáért, a vendégek testi épségének biztosításáért, és a rend folyamatos fenntartásáért az épületen belül és az épület előtt egyaránt” – írják Facebook-oldalukon.

Valaki felkiáltott: késelés!

„A Noise Night Life csapata az operatív feladatok közül a rendezvény programjáért, a hang- és fénytechnika kivitelezéséért felelt, a partner cége pedig a vendéglátásért és az ahhoz szükséges engedélyek biztosításáért. Arról, hogy a West Balkán nem rendelkezik érvényes működési engedéllyel, mi is a híradásokból értesültünk, erről korábban semmilyen tájékoztatást nem kaptunk” – folytatódik a hivatalos közlemény.

három lány meghalt

Pánik alakult ki szombat éjjel Budapesten, egy Nyugati téri szórakozóhelyen. Három fiatal lány meghalt, valószínűleg a menekülő tömeg taposta halálra őket. A tragédia színhelyére többen virágot hoznak, gyertyákat gyújtanak. Szombat éjjel 23 óra körül a tömeg eddig tisztázatlan körülmények között kiáramlott a szórakozóhelyről, a három fiatal lány ennek során vesztette életét. A tragédiában egy huszonnégy éves és két tizenéves lány halt meg.

A tragédiáról szóló beszámolónkat itt olvashatják, szemtanúk visszaemlékezéseit pedig ide kattintva érik el.

„A rendezvényre 2881 db karszalagot vásároltak meg. A látogatók mozgása miatt a baleset és a pánik időpontjában reálisan nézve, megközelítőleg 2500 fő tartózkodhatott az épületben, a helyszín hivatalos befogadóképessége három szinten ennél jóval nagyobb. Abban a pillanatban volt olyan terem, amely még szinte üres volt, 50-100 fő tartózkodott benn. A West Balkánban, és a Skála Metro hozzányitott termeiben a tavalyi évben is tartottak ennél jóval nagyobb, 4500 fős, sikeres rendezvényt, többek között ezért is esett a választásunk erre a helyszínre” – írják.

Képgaléria

“A szárnyra kapott pletykákkal ellentétben az OMSZ és a Rendőrség egybehangzóan állítja, hogy az áldozatokon nem találtak késszúrásra utaló nyomokat. Értesüléseink szerint erre a rendőrségen tett tanúvallomások sem cáfoltak rá. Több szemtanú és közelben tartózkodó állítása szerint, a második szint fölött, ahol feltorlódott a sor, valaki felkiáltott, hogy “késelés”, és valószínűleg ez okozhatta a pánikot és késztette arra az embereket, hogy tömegesen elinduljanak le a lépcsőn, a kijárat felé, amely végül tragédiához vezetett” – vélik a szervezők.

300 embert engedhettek volna be

Megbocsáthatatlan hibát követett el a West Balkán szórakozóhely üzemeltetője azzal, hogy nem jelentette be a szombati nagyszabású rendezvényt – közölte Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) terézvárosi polgármester.

A szórakozóhelynek nem volt működési engedélye, de a nyilvántartásba vétele megtörtént, amely szerint 22 óráig maximum háromszáz ember részvételével tarthatott volna rendezvényt – mondta Hassay Zsófia, a diszkótragédia ügyében délelőtt összehívott válságstáb ülése után. Szavai szerint megbocsáthatatlan hiba, hogy az üzemeltető nem tett eleget bejelentési kötelezettségének.