Lezuhant egy kisrepülő

Életét vesztette egy ultrakönnyű sportgép pilótája, amikor a kisrepülővel vasárnap délelőtt lezuhant Eger határában – közölte a rendőrség.

A gép a megyeszékhely és Noszvaj közötti sportrepülőtérről szállt fel, majd annak közelében, az Egert Noszvajjal összekötő közút mellé zuhant – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A pilóta, egy középkorú férfi a helyszínen életét vesztette. A vizsgálat és a műszaki mentés idejére az útszakaszt lezárták – mondta Soltész Bálint.

Az MTI a helyszínen úgy értesült, hogy a pilóta éppen a repülőgép berepülését végezte, amikor alig néhány méterre az Egert a közeli Noszvajjal összekötő közút mellett a földbe csapódott. Szemtanúk beszámolója szerint a kisgép motorja a felszállás után szinte rögtön leállt és a pilóta már nem tudta megakadályozni a zuhanást. A nem sokkal 10 óra után történt balesetet követően az útzárat délután két óra előtt oldották fel.