Gyertyagyújtás a Nyugati téren

A Nyugati Téren ötven-nyolcvan ember gyűlt össze, akik a szombat éjszakai tragédia áldazatainak emlékezve gyertyákat gyújtnak, és virágokat helyeznek el a szórakozóhely előtt - jelentette helyszíni tudósítónk.

A megemlékezés egyik résztvevője – aki maga is jelen volt a szombat éjszakai bulin – szerint a mentőket valószínűleg későn értesítették: a pánik éjjel 11 körül tört ki, a mentők azonban csak fél 12 után értek a helyszínre.

KÉPGALÉRIA!


Helyszíni tudósítónk szerint a délután 1 órára szervezett megemlékezésen a médiamunkások jóval felülmúlták számarányban a megjelent gyászolókat. A megjelent gyászoló fiatalok jó része maximum 18 éves lehetett, néhányuk még a szalagavatón kapott szalagját is táskáján viselte.

Riporterünk kérdésre a West Balkán biztonsági emberei azt mondták, kizárólag azok mehetnek be most a helyszínre, akik tegnap a kialakult katasztrofális helyzet miatt nem tudták felvenni a ruhatárban hagyott holmijukat.

A gyászoló fiatalok szerint már előre lehetett látni, milyen hatalmas tömeg van az épületben. Miután bejutottak, páran próbáltak feljutni a felsőbb részekre, de egy idő után beragadt a tömeg, ezután kezdték el a biztonságiak kifelé terelni az embereket. Sokan az első pár percben elszakadtak barátaiktól.

A szervezők facebookon kiadott közleménye szerint a portaszolgálatot az előzetesen aláírt szerződés alapján a West Balkán biztonsági őrei felügyelték. A Noise Night Life a programért, a világosításért és a hangért felelt. Információink szerint azonban a szervezőcsoporttal meggyűlt már a baja más szórakozóhelyeknek is azelőtt.

Egy facebookos csoport este nyolc órára szervez megemlékezést a Nyugati térre. A közösségnek néhány óra alatt több mint négyezer támogatója lett. Az oldalon sokan fájdalmukat és együttérzésüket fejezik ki az áldozatok családtagjai, ismerősei felé, vannak azonban olyanok is, akik gyűlöletkeltésre használják fel az oldalt.