Gyurcsány: a kormány megérdemli a pofonokat

A volt miniszterelnök szerint Orbán Viktor számára azért sürgős az új alkotmány mihamarabbi elfogadása, mert jól látja, hogy érzékelhetően csökken támogatói bázisa.

Gyurcsány Ferenc – aki kedden az ellenzéki pártokat egységes bojkottra szólította fel az alkotmányozási folyamat a kapcsán – győri sajtótájékoztatóján azt mondta: nagy esélyt lát arra, hogy az MSZP mellett az LMP sem fogja elfogadni az új alaptörvényt. Ezért keresi annak lehetőségét, hogy érdemi, nyilvános, szakmai, közéleti, politikai vita folyjon “egy demokratikus, polgári Magyarország eszméjére épülő alkotmány lehetőségéről”, arról, “milyen Magyarországot szeretnénk”, a részletekről azonban nem nyilatkozott.

Az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának elnöke arról beszélt: ha a Fidesz által elképzelt új alkotmányt a “demokratikus ellenzék” nélkül fogadják el, az nagyobb vihart kavar, mint a médiatörvény, pedig szerinte Magyarországnak 1963, az 1956-ot követő megtorlások lezárulta óta nem volt olyan rossz sajtója, mint ma.

“Nem vonjuk kétségbe a kormány jogi legitimitását, miközben természetesen kétségbe vonom a kormány politikai legitimitását alkotmányozás tekintetében” – fogalmazott Gyurcsány. Hangsúlyozta, “Magyarországnak nincsen szüksége semmiféle radikalizmusra”, és fontos a nyugalom megőrzése akkor is, ha a kormány vérlázító dolgokat tesz.

A politikus szerint az a különbség az általa vezetett kormány és az Orbán-kabinet által vállalt konfliktusok között, hogy ők az ország helyzetének javítása érdekében vállaltak konfliktusokat, míg most saját hatalmuk érdekében teszik ezt.

“Magyarország, mint ország, nem megérdemelt pofonokat kap a külvilágtól. A magyar emberek ezt nem érdemlik meg; a kormány megérdemli” – jelentette ki. Mint mondta, a médiatörvény esete mutatja, hogy a hatalmon lévők nem a polgárok szabadságának, hanem a kormány hatalmának kiterjesztésében látják a helyzet megoldását.

Címkék: Gyurcsány Ferenc