Belvizi összefoglaló

Összedőlt házak, veszélyeztetett állatok.

Újfehértón egy középkorú asszonynak, valamint nyolcéves és tizennégy éves fiának kell elhagynia otthonát vasárnap, miután vályogházuk falát eláztatta a víz. Az épület hátsó része teljesen összeomlott

A szintén Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Tiszaeszláron kidőlt egy vályogház átnedvesedett fala vasárnap. A lakhatatlanná vált épületből egy embert kellett kiköltöztetni.

A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén már több mint 400 négyzetkilométer áll víz alatt. Az elmúlt csaknem két hét fagyos és csapadékmentes időjárása miatt a 380-390 négyzetkilométernyi elöntött terület nagysága egy ideje nem változott jelentősen. Az igazgatóság területén hullott, helyenként 27 milliméternél is több csapadék és az olvadás azonban egy nap alatt 20 négyzetkilométerrel növelte a belvízzel elöntött területek nagyságát, amelynek csaknem a fele vetés és szántó.

Az igazgatóság területén mind a 12 védelmi szakaszon továbbra is belvízvédelmi készültség van. Ezek közül a legmagasabb, harmadfokú van érvényben a Berettyó-alsó, a Kálló és az Alsó-Nyírvíz-Nagy-éri belvízvédelmi szakaszokon, míg másodfokú a három tiszai szakaszon, a Kadarcs-Karácsonyfokin, a Kösely két szakaszán, a Hamvas-Sárrétin, a Berettyó-felsőn és az Alsó-Nyírvíz-Kati-érin.

A hirtelen jött olvadás és az újra csapadékosra forduló időjárás miatt tovább romlott a belvízhelyzet az Alsó-Tisza vidékén, ahol az elöntött terület nagysága megközelíti a 800 négyzetkilométert. Ebből 263 négyzetkilométer vetés, 238,5 pedig szántó.

A belvíz gyorsabb levezetése érdekében a 31 munkagéppel folyamatosan tisztítják a főcsatornákat. Harminc szivattyútelepen – másod- és harmadfokú készültség mellett – naponta 4,8 millió köbméter vizet emelnek át a főgyűjtőkbe. Az Alsó-Tisza vidékén valamennyi vízgazdálkodási társulásnál másodfokú készültség mellett folyik a védekezés. Harminchat településen első- vagy másodfokú, Csanyteleken továbbra is harmadfokú helyi vízkárelhárítási készültség van érvényben.

A Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövízig) tájékoztatása szerint az elmúlt napok enyhe időjárása és a lehullott csapadék hatására az igazgatóság területén tovább nőtt a belvízzel elöntött terület, jelenleg 481 négyzetkilométer áll víz alatt. Ebből Jász-Nagykun-Szolnok megyében összesen 418 négyzetkilométernyi területet borít belvíz, mely egy Kunmadarastól délre fekvő tanyán mintegy ezer birkát is veszélyeztet. Az állatok és a tanya védelme érdekében vasárnap a vízügyesek munkagépekkel elkezdték egy védősánc kialakítását a tanya körül, az összegyűlt belvizet pedig egy közeli csatornába vezetik.

Az igazgatóság működési területén 11 önkormányzat tart fenn elsőfokú, 23 helyhatóság és vízgazdálkodási társulás másodfokú, míg további 3 harmadfokú belvízvédelmi készültséget. Szombat reggel óta a szivattyútelepek üzemórái megemelkedtek, a 36 stabil és 8 mobil szivattyú összesen mintegy 3,6 millió köbméter vizet emelt át a befogadókba, melyek telítettsége eléri a 80-100 százalékot.

Szombaton újabb 30 gépész érkezett a Győri Édukövizig állományából a Közép-Tisza vidékre, akik az itt szolgálatot teljesítő kollégáikat váltották a belvízvédelmi szakaszokon. A belvíz elleni védekezésben a győri székhelyű igazgatóság munkatársaival együtt az elmúlt nap folyamán 90 fő vett részt.

Több mint egy négyzetkilométerrel nagyobb a belvízzel elöntött területek nagysága Békésben, mint a rekordnak számító 1999-es esztendőben. A Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint ugyanis vasárnapra 598.1 négyzetkilométert öntött el a belvíz, és ez több mint egy négyzetkilométerrel haladja meg az 1999-es rekordot. A térségben 184,65 négyzetkilométer vetés, 243,25 négyzetkilométer szántó, valamint további rét és legelő, valamint egyéb művelés ághoz tartozó terület áll víz alatt.

A szivattyútelepek egy nap alatt 4 millió köbméter vizet emeltek át a főbefogadó folyókba és csatornákba, s december eleje óta már 154 millió köbméter vizet vezettek el.

Az igazgatóság tíz belvízvédelmi szakaszából továbbra is kettőben harmadfokú, hétben másodfokú, míg egyben elsőfokú a készültség.

Másodfokú a készültség az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság valamennyi belvízvédelmi öblözetében, így a Bodrogközben, a taktaközi, a hevesi és a dél-borsodi területeken is. Jelenleg 180 négyzetkilométernyi területet borít belvíz, de több száz négyzetkilométernyi föld a felszínig átnedvesedett. Egy héttel ezelőtt 170 négyzetkilométeren uralkodott a belvíz.

Címkék: belvíz