Újragondolnák a katolikus egyház jogállását

Erdő Péter bíboros szerint kétoldalú megállapodást kellene kötni az állammal.

Ha az alkotmány megváltozna, automatikusan felvetődne annak a szükségessége, hogy a katolikus egyház jogállását, illetve a magyar állam és a katolikus egyház közötti jogviszony alapjait kétoldalú dokumentumban fektessük le – erről Erdő Péter bíboros a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjújában beszélt.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szerint újra kell gondolni a katolikus egyház finanszírozásának kérdését is.

Az egyházalapításról szólva elmondta, ha a vallás gyakorlásához kapcsoljuk a jogot, a vallást pontosan kell definiálni.

A püspöki konferencia által az idén december 26-tól jövő év végéig tartó család évéhez kapcsolódva az esztergomi érsek úgy vélte, azokban az országokban, ahol kimondták, a családtámogatás nem szociális segély, hanem független ügyként kell kezelni, sikerült megállítani a demográfiai zuhanást.

Címkék: egyház