Levelet küld Orbán Viktor a nyugdíjasoknak

A miniszterelnök a nyugdíjak védelméről és arról tájékoztat, hogy nem emelkedik a gázár a kisfogyasztóknak.

Levélben tájékoztatja a nyugdíjasokat Orbán Viktor miniszterelnök a kormány nyugdíjmentő intézkedéseiről, és arról, hogy a kisfogyasztóknak nem kell többet fizetniük a gázért – jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szombati sajtótájékoztatóján. A leveleket a jövő hét elején kézbesíti a posta. Év végén, vagy a jövő év első hetében levelet kapnak a magánnyugdíj-pénztári tagok is, hivatalosan tájékoztatják őket a lehetőségeikről.

Szijjártó Péter elmondta: a kormányfő szeptember elején a nemzeti konzultáció jegyében a nyugdíjasokhoz fordult. Több százezer választ kapott arról, hogy látják a helyzetet, mit várnak a kormánytól. A válaszok feldolgozása még tart, de néhány tanulságot már most le lehet vonni – tette hozzá. A szóvivő szerint a legfontosabbnak a biztonságot, ezen belül a nyugdíjak biztonságát nevezték az érintettek. Szijjártó szerint jogos az aggodalom, hogy – mint fogalmazott – a nyugdíjak spekulánsok és üzletemberek kezébe kerültek, ráadásul a magánnyugdíjrendszer költségszintje horribilis az államihoz képest. Hozzátette: a kormány emiatt bátor döntést hozott és biztonságba helyezi a nyugdíjakat.

A másik terület a rezsi, különösen a gázszámla kifizetése, amit nehézségnek neveztek az érintettek. Szijjártó Péter azt mondta: a kormány a miniszterelnök személyes kérésére úgy döntött, hogy a kisfogyasztók gázszámlája nem emelkedhet, mert nem lehet veszélyeztetni a nyugdíjasok megélhetését, anyagi biztonságát.

A szóvivő arra is kitért: a kormány továbbra is élő kapcsolatot szeretne fenntartani a választókkal, ezért a jövőben is lesznek hasonló kérdések és levelek. Arról is beszélt: a mostani leveleket az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságon keresztül küldik a 2 millió 850 ezer érintettnek, egy levél összköltsége pedig 60 forint. Hozzátette: a nyugdíjrendszer átalakításáról és a lehetőségekről a magánnyugdíj-pénztári tagok év végén vagy a jövő év első hetében kapnak levelet.

Címkék: nyugdíj-vita