A helyettes államtitkár felidézte, hogy míg a Bajnai-kormány 2010 áprilisával megszüntette volna a gáz- és távhőtámogatás rendszerét, a Fidesz-KDNP kormány első körben ez év végéig meghosszabbította azt.
Többen kapnak lakásfenntartási támogatást
Kiemelte: ez a támogatási rendszer körülbelül 960 ezer háztartást ér el. “Azonban em éri el például azokat, akik nem gázzal és nem távhővel fűtenek. Ezért döntött úgy a kormány, hogy 2011. szeptember 30-tól jelentősen kibővíti a lakásfenntartási támogatásban részesíthetők körét és az elérhető támogatás összegét is növeli” – jelentette ki.
Nyitrai Imre a részletekről szólva elmondta: aki a rászorultsági feltételeknek megfelel, annak jövő nyáron az adott önkormányzat jegyzőjéhez kell lakásfenntartási támogatási kérelemmel fordulnia, így szeptember elsejét követően a jegyző már a kibővített rendszer keretei között támogatásban tudja részesíteni azt is aki fával tüzel, azt is, aki szénnel, és azt is, aki például cseppfolyós gázzal fűt. “Igazságosabbá válik a rendszer, mely kimondottan az egyéni helyzeteket támogatja” – jelentette ki.
Ránéznek az egyházakra
A helyettes államtitkár beszélt arról is: az elmúlt években megszaporodott a kisegyházak által, profitszerzési céllal működtetett szociális szolgáltatások száma.
Felhívta a figyelmet arra, a hatályos törvény szerint ha valaki 100 ember aláírásával bejelenti, hogy “valamilyen fantázianév alatt” egyházat alapít, akkor ez már elegendő ahhoz, hogy automatikusan egyházi kiegészítő támogatást kapjon a szociális ágazatban.
Az egyházi kiegészítő támogatásnak azonban az a lényege, hogy az egyházak, amelyek állami, önkormányzati feladatok ellátása során nem tudnak hozzájutni azokhoz a forrásokhoz, amelyekhez például egy önkormányzat, a vatikáni szerződés alapján minden évben támogatást vehessenek igénybe – fejtette ki. A szociális államtitkárság azt javasolja, hogy csak azok kaphassanak ilyen támogatást, akik a kormánnyal kiegészítő szerződést kötöttek szociális feladataik ellátására.
Ujjnyi vastag iratokat pótolnak
Beszélt arról is: a törvények módosításában szerepel a szociális ágazatban felépült bürokrácia csökkentése is. Nyitrai Imre közölte: a tárca tervei szerint 2011-től át szeretnének térni az informatikai alapú nyilvántartási rendszerre, egy uniós program részeként, hiszen bekerülni az idősek otthonába, vagy egy fogyatékos intézménybe ujjnyi vastag irat kitöltésével jár.