A közlemény szerint két nappal a kormány határozatát követően a MÁK intézkedett az állami támogatás átutalásáról, miután a Belügyminisztériumtól megkapta a támogatás kifizetéséhez szükséges dokumentumokat.
Felidézték: a kormány “november 30-i határozatában döntött a BKV Zrt. működtetéséhez szükséges intézkedésekről, ezen belül 7,5 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el az idei költségvetés általános tartaléka terhére annak érdekében, hogy a közlekedési cég zavartalan működése biztosítva legyen”.
Tarlós István főpolgármester szerdán a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában érthetetlennek nevezte, hogy a két és fél hete hozott kormánydöntés ellenére nem érkezett meg a pénz a fővároshoz, illetve a közlekedési vállalathoz.
A főpolgármester úgy fogalmazott: nem tudja eldönteni, hogy “képességbeli problémák vannak ebben a minisztériumban, a miniszterelnök úrra haragszanak, vagy rám haragszanak, vagy Budapestre, egyszerűen érthetetlen (…) nem tudom mire várnak”.