Nem nőhet tovább a nyomorban élők száma

A szociálpolitika legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy ne nőjön tovább Magyarországon a nyomorban élők száma, és megállítsák az alsó középosztály lecsúszását - jelentette ki Nyitrai Imre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család-, és ifjúságügyért felelős helyettes államtitkára szombaton Budapesten.

Csökkenteni kellene a megélhetés terheit – mondta Nyitrai Imre a Szegénységben élők találkozója elnevezésű rendezvényen.Közölte, meg kellene állítani a nyomor újratermelődését. Jelenleg a nyomorba született gyermekek kitörési lehetőségei nagyon korlátozottak – jegyezte meg Nyitrai Imre. Fontos feladatként említette azt is, hogy az emberek kikeveredhessenek az adósságcsapdából, így a banki- és rezsitartozásaikból. A helyettes államtitkár azt mondta, hogy a kormányzatnak 2011 után el kell kezdenie a lakásépítési programot.

A szervezeti átalakításokról szólva közölte, hogy a jövőben a betegjogok, a gyermekjogok, az ellenőrzések és az engedélyezések egy intézményhez, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalhoz tartoznak majd. A hivatal szakmai munkáját a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet fogja majd össze – fűzte hozzá.

Nyitrai Imre beszélt arról is, hogy az elmúlt öt évben a kormányzatok “borzasztóan sok” forrást vontak ki a szociális területről. Példaként említette, hogy a szociális szolgáltatásokból hetvenmilliárd forintot vettek ki.

A szociálpolitikát „értékek nélküli összevisszaság” jellemezte, nem volt egységes koncepció, a szolgáltatói területen nagyfokú bizalmatlanság alakult ki, nőttek az adminisztrációs terhek – mondta.

A tanácskozáson Kaufer Virág, az LMP országgyűlési képviselője az elhangzottakhoz hozzászólva a többi között azt mondta: a kormány a középosztály védelméért sokat tesz, de a mélyszegénységben élők helyzetének változásáért eddig nagyon keveset. Politikájuk „nem túl szegénybarát” – jegyezte meg.

Kaufer Virág szerint a hajléktalanokat érintő közterület-használati korlátozás „eléggé embertelen lépés volt”. Nyitrai Imre válaszul közölte, a közterületen élők helyzete életvédelmi kérdés, hidegben az éjszakázás a közterületen életveszélyes, ezt fel kell számolni.

Szabó Máté általános ombudsman előadásában arról beszélt, 221 év telt el azóta, hogy a 1789-es francia forradalomban deklarálták a szabadság, az egyenlőség és a testvériség értékét A három alapértéken azt értették, hogy ezek együtt, és egymásra tekintettel érvényesüljenek: a szabadság ne tegye tönkre az egyenlőséget, az egyenlőség ne tegye tönkre a szabadpiacot, és a társadalomban az emberek legyenek szolidárisak egymással, kiegyensúlyozott jóléti közösségben éljenek együtt – mondta.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kijelentette: „a szolidaritásnak érvényesülnie kell, sokszor a szabadság rovására és az egyenlőség érdekében”. Szabó Máté szerint a szolidaritást az Európai Uniónak és a nemzetállamok kormányainak gyakorolniuk kell, de elvárható, hogy a magukat szegénynek tekintő csoportok tegyenek a helyzetük javításáért. Szükséges a civil társadalom aktivitása, és az is fontos, hogy a jólétben élők tegyenek a rosszabb helyzetben élőkért – mondta.

A találkozót a Magyar Szegénységellenes Hálózat rendezte meg a „2010 – A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve” keretében. A rendezvényre az ország valamennyi régiójából több mint száz szegénységben élő embert hívtak meg. A tanácskozáson megfogalmazott javaslatokat eljuttatják majd országgyűlési képviselőknek és az illetékes minisztériumoknak.

Címkék: Belföld