Így zárt az első hó

Áramkimaradás, csúszkálás, késő vonatok – megjött az első hó. Kijavítottuk a hibákat, ő meg nem marad tovább.

Miután felocsúdtunk az első hó okozta varázsból pénteken éjjel, azonnal szembesülnünk is kellett a szokásos fennakadásokkal. Mintha hiába tudnánk, hogy a hó idén is leesik, sosem hinnénk el, hogy akkor mi is ott leszünk. Az embernek az az érzése, a tél az idén is felkészületlenül ért bennünket. Ez a szilvesztert idéző taxi-hiányos, BKV- és MÁV-fennakadásos helyzet azért valljuk be, hiányozna ebből az első hó idején megélt karácsonyváró, az otthon melegére vágyó, piros orral a buszmegállóban puffogást mímelő emberekkel teli hangulatból.

Budapesten pénteken este 11 óra körül kezdett havazni, és rövid időn belül a budai hegyvidéket 20, Pestet 6-10 centiméteres hótakaró borította. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 94 munkagéppel takarította az utakat – a közlekedés így sem vált zökkenőmentessé.

Az M7-esen Budapest felé, a Kőröshegyi völgyhídnál több kamion is elakadt. Sokáig csak a legbelső sáv volt járható a Balaton felé vezető oldalon is, mert ott is kamionok ütköztek Szabadbattyán magasságában.

A vonatok is késtek 10-15 percet, de például a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Vácrátót-Vác vonalon 20-25 percet is.

A 3-as metró is szolidaritott, igaz nem az időjárás miatt. Egy magas feszültségű kábel burkolata megsérült, a szigetelés túlmelegedett és füstölni kezdett.

Az éjszakai havazás nemcsak a közlekedésre volt destruktív hatással, de némely épületet is megviselte. Beomlott a Millenáris-hokipálya teteje a hó terhe alatt. Így a pálya most használhatatlan, de a helyreállítási munkálatokat már megkezdték. Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára azt mondta, hétfőtől már újra edzéseket szeretnének tartani a sátorban. A helyreállításban a tavaly többször is megismétlődő összerogyás miatt már kellő gyakorlatot szerezhettek.

A hóeltakarításon és a síkosságmentesítésen több száz munkagép dolgozott országszerte. Vas, Zala, Somogy és Baranya megyében napközben megszűnt a havazás, ezért ott vizessé váltak az utak. Átlagosan 5 centiméteres volt a hó, a legtöbb – körülbelül 10 centiméter – a Bakonyban és a Balaton-felvidéken hullott. Ebben a térségben, az enyhe időnek is köszönhetően megkezdődött az olvadás.

Azonban folyamatosan esett a hó Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén. A somogyi, zalai dombok között, valamint a Mecsekben pedig lelassult a közlekedés. Nógrád, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén havas eső esett.

Fejér és Komárom megyében 16 ezer ember maradt áram nélkül. Nem volt áram Ercsiben, Csóron, továbbá Esztergom és Tatabánya egy részén. Fejérben több mint húsz települést, míg Komáromban ötöt érintett a kimaradás. A szünetet a széltől és a hótól kidőlt oszlopok okozták. Délutánra azonban mindenütt visszaállt az áramszolgáltatás.

A meteorológusok szerint a következő napokban is sok lesz a csapadék, az azonban nem hó, hanem eső formájában hull inkább le. A délnyugat felől érkező mediterrán ciklonok okoznak majd nagyon változékony időjárást. Átmeneti felhőzetcsökkenés után ismét beborul az ég, és az időszak nagy részén legfeljebb rövid felszakadozások lehetnek. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 100 százalékán várható.

Kovács Gergő és menyasszonya, Barna Emőke valószínűleg a legjobb időpontot választották ki az esküvőjükhöz. A fiatal pár ugyanis megismerkedésük évfordulóján, első randevújuk helyszínén, korcsolyával a lábán mondta ki az igent a Miskolci Jégcsarnokban.

Így zárt hát az idei első hó.

Címkék: Belföld