EU-s rendezvényhelyszín lesz Ópusztaszer?

Magyar Anna (Fidesz), a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke támogatja Semjén Zsolt (KDNP) felvetését, mely szerint az új alkotmányt Ópusztaszeren írhatnák alá. A politikus szerint a Nemzeti Történeti Emlékpark egy az EU soros magyar elnökségéhez kapcsolódó rendezvénynek is helyt adhatna.

Azt, hogy az új alkotmányt Ópusztaszeren írják alá, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes javasolta, erről kormánydöntés még nincs – mondta az országgyűlési képviselő szombaton, hozzátéve: a felvetést megyei közgyűlési elnökként örömmel támogatja.

Az emlékpark egy az Európai Unió soros magyar elnökségéhez kapcsolódó rendezvénynek is helyet adhatna a jövő év első felében. Immár hagyományosan június végén rendezik meg Ópusztaszeren a több ezer embert vonzó nemzetközi íjásztalálkozót, ez a külföldieket is érdekelhetné, hiszen igazi kuriózumokat láthatnának itt – közölte Magyar Anna.

Kitért arra, hogy az emlékpark egyáltalán nem részesült állami támogatásban, holott jellegéből adódóan egy ilyen intézmény – ahogy a szentendrei skanzen vagy a Nemzeti Színház – nem működhet állami támogatás nélkül.

Ópusztaszer nem csak a hagyományok vagy a kulturális értékek miatt, hanem nemzetpolitikai szempontból is fontos. A park „az átélhető nemzettudat” helyszíne, a nemzet találkozóhelye lehetne – hangsúlyozta a politikus.

Magyar Anna kifejtette, a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel közösen jegyzett, a 2011-es költségvetéshez benyújtott kapcsolódó módosító indítványban javasolt 300 millió forintos támogatás az emlékpark normál működésének feltételeit teremtheti meg.

A parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának összegző munkacsoportja november 30-ig alakítja ki a az új alaptörvény koncepciójának egységes szövegét, amelyet az eseti bizottság december első felében vitat meg, majd az Országgyűlés elé terjeszt.

Címkék: Belföld