408 katona tett ünnepélyes esküt

Négyszáznyolc, az alapkiképzést befejező szerződéses katona tett esküt pénteken a szentendrei kiképzőbázison - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A közlemény szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter az avatáson elmondta: ”minden túlzás nélkül állíthatom, új életet kezdtek el. Nagy feladatot, igazi küldetést vállaltok magatokra. Köszönettel tartozunk mindannyian ezért a döntésért, és az eskü kimondott szaváért.”

A miniszter hozzátette, hogy az vezetés tisztában van ennek a döntésnek a jelentőségével, hat év után most ezért tették megint ünnepélyessé a honvédesküt. A közleményben foglaltak szerint 2004 óta a szerződéses legénységi állományú katonák eskütétele nélkülözött minden ünnepélyes jelleget: az esküszöveg aláírása a nyilvánosság kizárásával történt.

A Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázisa mint a katonai alapkiképzés intézménye kezdeményezte, és a honvédelmi miniszter engedélyezte, hogy újra ünnepélyes és nyilvános formában tegyenek esküt a szerződéses állomány katonái.

Az esemény azért is bír nagy jelentőséggel, mert az esküvel válik a kiképzendő katonajelöltből a Magyar Honvédség tényleges tagja – olvasható a közleményben.

Címkék: Belföld