Mesterházy: Matolcsy alkalmatlan

Az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul és népszavazást kezdeményez a kormány szerdai, magánnyugdíj-pénztári tagságot érintő "zsaroló" kezdeményezése miatt - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök. Emellett azt követeli: mondjon le a nemzetgazdasági miniszter.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán közölte: a magán-nyugdíjpénztári tagoknak január végéig kell dönteniük, hogy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak az eddig kötelező, mostantól csak önkéntes rendszerben.

Mint mondta, aki a (korábbi) kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszerben marad, s erről nyilatkozik, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíjjárulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíjból már nem részesedik.

Beperelik az államot

Mesterházy Attila azt is jogtalannak tartja, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszerben maradók annak ellenére se részesülhessenek az állami nyugdíjszolgáltatásból, hogy az ahhoz szükséges járulékokat maradéktalanul befizetik.

A szocialista politikus kiemelte: egy pertársaságot is létre kívánnak hozni, amelyben a magyar államot perelik be a kormány szerdai döntése miatt. A szocialisták ennek során egyebek mellett arra is hivatkozni fognak, hogy az alkotmány szerint minden állampolgárnak joga van a tulajdonhoz és a szociális biztonsághoz, vagyis jogosultak a megélhetéshez szükséges ellátásra az öregség, betegség, vagy a rokkantság esetén is. A pertársasághoz csatlakozni kívánók jelentkezését egy hamarosan induló kék számon várják.

Mesterházy Attila szerint sokan talán csak most értik meg, amit pártja hetek, hónapok óta mond, vagyis azt, hogy “gátat kell szabni a kormány korlátlan hatalmi igényének”.

Mesterházy: Matolcsy alkalmatlan

Az MSZP elnöke elmondta továbbá, hogy szerdai bejelentése miatt alkalmatlannak tartja Matolcsy Györgyöt a tárcavezetésre, ezért a nemzetgazdasági miniszter azonnali lemondását követeli.

Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja megjegyezte: a kabinet magán-nyugdíjpénztári tagságot érintő döntése nem a sikeres jövő felépítését, hanem annak felélését jelenti.

Címkék: Belföld