Gyurcsány visszatérne, óvná a sajtószabadságot

A volt kormányfő ismét riasztó jövőképet vázolt blogjában.
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány Ferenc visszatérésre készül. A volt kormányfő tegnap a magyar sajtó kizárásával külföldi újságíróknak beszélt terveiről, a jelenlegi kormányról és ellenzékéről. Szerinte az Orbán-kormány 2014 után is megőrizheti hatalmát, mert a jelenlegi ellenzék gyenge – adta hírül az Echo TV.

A hír24 ugyanakkor megtudta, hogy Gyurcsány Ferenc valóban a Budapesten akkreditált külföldi tudósítókkal találkozott. Ennek oka azonban az volt, hogy a volt kormányfő a HIPA (Magyarországi Nemzetközi Sajtóegyesület) vendége volt.

Elemzők szerint Gyurcsány Ferenc az MSZP-n belüli vitákat kihasználva térne vissza a politika színpadára. A volt kormányfő úgy érzi, ha ő és csapata nem tér vissza, az MSZP kudacot vall a következő választásokon” – mondta el az Echo Tv-nek Kiszelly Zoltán politológus.

Közben Gyurcsány Ferenc ismét védelmébe vette a szabadságot. Blogjában a volt kormányfő ezúttal a sajtót félti, szerinte ezen a területen is önkényhez vezetnek a Fidesz tervei. Gyurcsány Ferenc emlékeztet arra, hogy “minden olyan törekvés, amely bármely, akár legnemesebb eszme nevében is a szabadság helyett mást helyezett a társadalmi élet középpontjába, végül alávetettséget és nyomorúságot hozott”. Szerinte ezt a jövőt kínálja a Fidesz.

AJÁNLOTT LINKEK:

A visszatérésre készülő Gyurcsány titkos akciója (Echo TV)
A szabadság nem öncél (Kapcsolat.hu)

Címkék: gyurcsany