Vörösiszap-katasztrófa: speciális anyag menthet

A szlovák mentők speciális vegyszerrel és géppel segítenek a vörösiszappal elöntött területeken, ugyanis valószínűleg az általuk kikísérletezett, szétpermetezett anyag közömbösíti a termőföldbe került lúgot, így ha az újabb mérések is igazolják az eddigi eredményeket, újra visszatérhet az élet a katasztrófa sújtotta területen.

Ivan Balázi, a világ legnagyobb katasztrófái során bevetett, szlovákia székhelyű speciális csoport, az IRS Slovakia vezetője arról számolt be, hogy a zagytározó-szakadása után néhány nappal már jártak a térségben, és mintát vittek a vörösiszapból, majd otthon olyan anyagot kísérleteztek ki, amely a 13,5 pH értékű lúgosságot 8-8,5 alá csökkenti.

Hozzátette, hogy a természet nem tudja befogadni az ecetsavat és a gipszet, amit a magyar katasztrófavédők a Duna megmentése érdekében a Torna-patakba és a Marcalba öntöttek, ezért pusztult ki mindkét folyó teljes élővilága. Azonban az általuk kikísérletezett anyag egyfajta növényinövekedés-serkentő folyadék, és az eddigi mérések alapján megfelelő hatással alkalmazható.

A szóráshoz egy speciális gépet is építettek; a lánctalpas, úszópárnás
jármű a földön és az iszapon is tud közlekedni. Ennek segítségével, az anyagot 45 fokos szögben, egy állítható, legfeljebb 15 méter fesztávú permetezővel szórják szét, figyelve a szórási sebességre és a sűrűségre, valamint a mennyiségre – magyarázta Ivan Balázi. Ez akár több órát is igénybe vehet.

Megjegyezte azt is, hogy a laboratóriumi körülmények és az élet mást mutat, nem mindegy ugyanis, hogy lakott- vagy külterületen, esős, szeles vagy napsütéses időben tudják szétszórni az anyagot.

“Egy ilyen katasztrófára, amely az ajkai térségben történt, senki nem tud felkészülni, da ha már megtörténik a baj, akkor össze kell fogni, összeadni az erőket, a technikai és szellemi tudást, hogy az élet minél előbb visszatérhessen a megszokott kerékvágásba” – mondja a szakember.

Benkovics Zoltán dandártábornok, a katasztrófa sújtotta térség újjáépítési kormányzati koordinációs központjának parancsnoka ennek kapcsán kijelentette: ha a szlovákok által kikísérletezett, az egészségre ártalmatlan anyag beválik, akkor ajánlani fogják a katasztrófavédelmi kormánybiztosnak és a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottjának széles körű alkalmazásra.

Címkék: Belföld