Még fél év, hogy a Mal. átálljon

Szakértői becslések szerint legalább hat-nyolc hónap szükséges ahhoz, hogy a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. átálljon a jelenleg használt nedves technológiáról az úgynevezett száraztárolásra, de a jelenlegi rendszerben a vörösiszap tárolása még biztonságosan megoldható.

A timföldgyár a jelenlegi technológia használatára 2011. február 11-ig
kapott engedélyt, de a helytállásról és az újjáépítésről szóló, két
hete hatályos kormányhatározat megemlíti, hogy a cégnek ez év végéig ki
kell dolgoznia a terveket a száraztechnológiára, és azt haladéktalanul
be kell vezetnie.

Ékes József, az ajkai térség fideszes országgyűlési képviselője közölte: eltökélt szándéka elérni, hogy a Mal a jelenlegi technológiájával jövő évtől már ne működhessen tovább, hiszen több országban is használják az említett technológiát, amely során kevesebb vörösiszap termelődik, és a nedvességtartamát 25 százalékra lehet csökkenteni, az iszapos víz lúgossága pedig a jelenlegi 13-ról 10 pH alá csökken.

A katasztrófavédelmi kormánybiztos, Bakondi György szóvivője ennek kapcsán azt mondta: a jelenleg állami felügyelet alatt működő cégnél a száraz technológia bevezetése kiemelt cél, de a jelenlegi felmérések szerint az átállás előreláthatóan hat-nyolc hónapot vehet igénybe. A szakértők ugyanakkor keresik annak lehetőségét, hogy az átállás ennél rövidebb idő alatt valósulhasson meg – tette hozzá.

Címkék: Belföld