Dílereket fogtak el Miskolcon

Kábítószer-terjesztők kerültek rendőrkézre Miskolcon, egy fiatal párnál marihuánát találták, lakásukban pedig a drog terjesztéséhez szükséges eszközöket foglaltak le.

Miskolc avasi városrészében állítottak meg a rendőrök egy személygépkocsit, és igazoltatták a benne ülő 23 éves férfit és 22 éves nőt, és a hátizsákjukban csaknem 100 gramm marihuánát találtak – ismertette Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az akciót követő házkutatás során kábítószert, valamint az adagonkénti csomagolásához szükséges kellékeket, fóliát, digitális patikamérleget foglalt le a rendőrség.

A nyomozás során a kábítószer-terjesztők hálózatát is feltérképezték. A 23 éves miskolci fiatalembert és három dílertársát kábítószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat – mondta a szóvivő.

Az eddigi adatok szerint a terjesztők a fővárosban szerezték be a drogot.