Tasnádit megint letartóztatták

Kezdeményezte az őrizetbe vett Tasnádi Péter előzetes letartóztatását a rendőrség pénteken.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság péntek kora délután közleményben tudatta: a
szervezett bűnözés elleni osztálya csütörtök délután őrizetbe vette T. P. és
Sz. T. budapesti férfiakat zsarolás bűntett és más bűncselekmények
elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az MTI korábbi értesülésével
ellentétben önbíráskodást nem rónak Tasnádi terhére.

A távirati iroda úgy tudja, hogy Tasnádi Péter budai lakásában házkutatást
tartottak, ezt a BRFK sajtóosztályán péntek kora délután megerősítették.



„A nyomozás eddigi adatai szerint a két férfi megalapozottan gyanúsítható
azzal, hogy 2010. áprilistól szeptemberig több alkalommal, különböző sértettekkel
szemben, súlyos fenyegetés kilátásba helyezésével, vélt vagy valós ügyek miatt
pénzt követeltek, illetve tulajdonítottak el” – tartalmazza a rendőrségi
közlés. Mint írták, munkatársaik hosszú és alapos nyomozati munka eredményekét
jutottak olyan adatok és bizonyítékok birtokába, amelyek alapján sor került a
két gyanúsított őrizetbe vételére.

A két gyanúsítottat a BRFK műveleti osztály munkatársai Budapesten,
Pesterzsébeten, a Topánka utca és Ady Endre utca kereszteződésénél, egy
vendéglőben fogták el. A rendőrség előterjesztést tett a két gyanúsított
előzetes letartóztatásának indítványozására.

Tasnádi Péterrel szemben 2004 októberében indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó
Iroda több bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Tasnádit egyebek mellett
azzal vádolták, hogy meg akarta öletni volt feleségét és annak élettársát, az
utasítására anyósát leöntötték sósavval, valamint szintén az ő megbízásából
több embert késeltek meg és autót gyújtottak fel – például 2002-ben annak a
férfinak az autóját, akit először felesége megölésével megbízott.

Tasnádi Pétert tavaly májusban a Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős
ítéletében hat év börtönbüntetésre ítélte, bűnösnek mondva ki a vállalkozót
többek között visszaesőként elkövetett, két rendbeli emberölés előkészületében
és felbujtóként elkövetett, két rendbeli életveszélyt okozó testi sértés
bűntettében. A bíróság szerint Tasnádi Péter 2001-től – személyes sérelmei
megtorlásaként és anyagi haszonszerzés végett – bűncselekmények
megszervezésére, elkövetésére adott utasítást, esetenként már a börtönből
illegálisan kijuttatott levelekben, illetve telefonon.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész és Tasnádi Péter is fellebbezett az
ítélet ellen. A vállalkozó ügyvédje akkor azt mondta: ha ez az ítélet jogerős
lenne, Tasnádi Péternek egy év két hónapot kellene a börtönben töltenie az
előzetesben korábban már letöltött időszak miatt.