Újabb közjáték Budaházy tárgyalásán

Védői jogai megsértésével vádolta a Fővárosi Ítélőtáblát Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd a Budaházy György elleni büntetőper csütörtöki tárgyalásán. Budaházy védője, a Jobbik országgyűlési képviselője arra figyelmeztette a bíróságot az állami elleni bűncselekmény vádjával folyó másodfokú büntetőperben, hogy "a Gyurcsány-rendszer megbukott" és ezért "ebben az ügyben már teljesen mások a védői feladatok".

A tárgyalóteremben üdvrivalgással, éljenzéssel, tapssal “Gyuri! Gyuri!” kiáltásokkal fogadták hívei a fokozott biztonsági intézkedések mellett bekísért vádlottat, aki ezt hangos köszönésekkel nyugtázta.

A bíróság megpróbálta csendre inteni a hallgatóságot és a 20 perces késéssel érkező Gaudinak szóvá tette, hogy védői magatartása az eljárás elhúzódásához vezethet. Ennek megelőzésére másik ügyvédet rendelhetnek ki védence mellé.

Gaudi a tanácselnököt kritizálta

Ezután Gaudi a tárgyalási jegyzőkönyveket követelte a bíróságtól, hogy felkészülhessen perbeszédére és védői jogai csorbítását kifogásolta. Majd pedig visszautasította a tanácselnök szerinte “személyeskedő, lekezelő, kioktató” megjegyzéseit, és ezek miatt etikai eljárást helyezett kilátásba.

Gaudi korábban már a jegyzőkönyvek szerinte valótlan tartalmára hivatkozva, közokirat-hamisítás gyanúja miatt jelentette fel a bírói tanács elnökét, ám azt bűncselekmény hiányában elutasította az ügyészség.

A csaknem háromnegyed órás közjáték után Budaházy vádlotti védekezésével folytatódott az érdemi tárgyalás.

Több mint egy éve előzetesben

Budaházy ellen alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete a vád a 2006. őszi zavargások utáni félévben az interneten közzétett tucatnyi írása miatt. Ezekben a vádlott az ügyészség szerint a főváros blokádjára, a kormány elkergetésére, a parlament feloszlatására és más erőszakos cselekményekben való részvételre buzdította olvasóit.

A vádlott ellen folyik egy másik, a Magyarok Nyilai elnevezésű szervezettel összefüggő nyomozás, terrorcselekmények, országgyűlési képviselők elleni támadások gyanújával, és emiatt az eljárás miatt van már több mint egy éve előzetes letartóztatásban Budaházy.