Bánki Erik börtönbe csukná a focihuligánokat

A stadionok biztonságát megvalósító törvényjavaslat-csomag tavasszal kerülhet a parlament elé.

A sportrendezvények biztonságához a parlament sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke szerint szigorítani kell a jogszabályokon. Bánki Erik a közrádiónak azt mondta, a cél, hogy ne csak pénzbírságot, hanem letöltendő szabadságvesztést is ki lehessen szabni a szurkolói rendbontások esetén.

„Amíg ezek a huligánok nem kerülnek börtönbe és nem érzik meg a törvény súlyát, addig igazából nem lesz visszatartó erő számukra” – mondta a politikus. Bánki Erik úgy látja, az is elég, ha a nézőtéri rendbontás minősített eset lesz. Csak a törvényhozás azonban kevés ehhez, a bírói gyakorlatnak is meg kell változnia, mert ma a kirívó visszaélések, a rongálás minősített esetében is többnyire felfüggesztett börtönbüntetést szabnak ki – tette hozzá.

A kormány készíti stadionok biztonságát megvalósító törvényjavaslat-csomagot. A bizottsági elnök szerint év végére fejeződnek be az egyeztetések. Az ügyészség és a bíróság vezetésével is tárgyal Pintér Sándor vezetésével a kormány delegációja. A tervezet a tavaszi ülésszakon kerülhet a parlament elé.

Évek óta visszatérő téma, hogy be kellene vezetni a stadionokban a beléptető rendszereket és a szurkolói nyilvántartást. Bánki Erik ennek kapcsán azt mondta, az adókedvezmények lehetőséget kínálnak arra, hogy a befolyó támogatásokat a stadion biztonsági rendszereinek telepítésére is fordítsák.

A botrányos, többször is félbeszakított Újpest-Ferencváros mérkőzés (a képen) után lehetett hallani, hogy új sporttörvény készül, amely egyebek közt szabályozza majd a beléptetés menetét, a renitens szurkolók adatainak kezelését és a rendbontók kitiltásának módját.

Címkék: