Telefonszámot cserélt áldozatával egy rabló

A bűncselekmény előtt telefonszámot cserélt áldozatával az a miskolci rabló, aki italozás után rabolta ki ivócimboráját.

A Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője, Dobi Tamás közölte: a miskolci rendőrkapitányság rablás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 33 éves miskolci férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint előző nap a két férfi együtt italozott egy miskolci vendéglátóegységben, majd telefonszámot cseréltek egymással. A későbbi sértett hazaindult, útközben korábbi “barátja” bántalmazta, és elvette a nála lévő értékeket: készpénzt, mobiltelefont és egy táskányi élelmiszert.

A miskolci rendőrkapitányság elfogta a támadót, bűnügyi őrizetbe vette, egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásának bírósági elrendelését.