Mikrobusz ütközött Ártándnál, hét halott

Heten életüket vesztették a 42-es számú főúton Ártánd közelében, ahol egy kamion és egy mikrobusz frontálisan ütközött. A karambolban a román rendszámú kamion sofőrje és a moldovai kisbusz hat utasa vesztette életét.

A baleset körülményeit igazságügyi szakértők bevonásával vizsgálják – mondta Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletesének első
tájékoztatás még arról szólt, hogy öten meghaltak, négyen megsérültek,
amikor hétfőre virradó éjszaka egy mikrobusz kamionnal ütközött a 42-es
számú főúton. Azóta kiderült, hogy hat halottat találtak a mikrobusz
roncsai között.

Az eddigi adatok szerint a mikrobusz és a kamion frontálisan ütközött Biharkeresztes és Ártánd között, az 59-60-as kilométerszelvénynél. A Románia felől érkező kamion eddig ismeretlen okból áttért az út menetirány szerinti bal oldalára, ahol belerohant a vele szemben szabályosan közlekedő mikrobuszba.

Egy súlyos sérültet a debreceni Kenézy kórház baleseti sebészetére szállítottak, egy másik súlyos és két könnyű sérültet pedig a berettyóújfalui kórházba vittek a mentők – közölte a mentőszolgálat ügyeletese.

Az összeroncsolódott kisbusz (fotó: MTI) – KÉPGALÉRIA