Nem hagyná az LMP a zárt üzleti üléseket

"Ha az önkormányzatok a közösség érdekét szolgáló döntéseket hoznak, akkor nincs szükség a nyilvánosság kizárására."

Az LMP ősszel törvénymódosító javaslatot nyújt be a parlamentnek, kezdeményezve: vegyék ki az önkormányzati törvényből azt a részt, amely megengedi, hogy az önkormányzatok üzleti érdekre való hivatkozással zárt ülést rendelhessenek el – mondta a párt kampányfőnöke kedden Budapesten.

Karácsony Gergely, aki Várnai Lászlóval, az LMP XIV. kerületi polgármesterjelöltjével közösen tartott sajtótájékoztatót a zuglói polgármesteri hivatal előtt, emlékeztetett arra, hogy pártjuk bő egy éve az Alkotmánybírósághoz fordult az ügyben, de a testület azzal érdemben nem foglalkozott.

Várnai László a helyszín apropójaként három üzleti döntést említett – egy telek tervezett eladását, egy multinacionális cég által korábban bérelt ingatlan eladását és egy sportpálya tervezett bérbe adását -, de hozzátette, hogy az üzleti érdekű zárt ülések nemcsak Zuglóra, hanem más önkormányzatokra is jellemzőek.

Karácsony Gergely az üzleti érdekű zárt ülésekről azt mondta, hogy ha az önkormányzatok a közösség érdekét szolgáló döntéseket hoznak, akkor nincs szükség a nyilvánosság kizárására. Véleménye szerint ezeknek az üléseknek semmilyen más indoka nem lehet, mint az, hogy “a befektetők érdekeit és a politikusok zsebeit akarják képviselni”. Megjegyezte: az eladáshoz nem jó az időpont, de választási kampány van, “nyilván fel kell tölteni a pártkasszákat, amiből majd aztán népet boldogító jelszavakkal teleplakátolhatják a városokat”. Leszögezte, hogy ezt a gyakorlatot meg kell szüntetni.

A sajtótájékoztató végén a két politikus az LMP aktivistáinak kíséretében bement a testület ülésére, amely ekkor mindenki által látogatható volt. Az aktivisták három táblát vittek magukkal, ezeken “Ciklus végi kiárusítás”, “Akció”, illetve “-80%” felirat volt olvasható.