Belvárosi gigaberuházás ellen tiltakozik az LMP

A párt szerint az V. kerületi Bécsi utcába tervezett bevásárlóközpont ellentétes a főváros fejlesztési koncepciójával.

Jávor Benedek, az LMP főpolgármester-jelöltje szerint minden eszközzel fel fognak lépni azért, hogy ne valósuljon meg a beruházás, és felszólítják a kerületi polgármestert, hogy addig gondolja át újra a terveket, amíg még kártérítési kötelezettség nélkül vissza lehet vonni az építési engedélyeket.

A kereskedelmi- és szállodakomplexum 30 méter hosszú homlokzata egészen a Szervita térig terjedne, magát az épületet pedig 53 méter magasra építenék, amellyel teljesen elütne a környező házaktól, illetve a környező városszerkezetbe sem illene bele – hangzott el.

A központ tervét az építészszakma elutasítja: csaknem háromezren írták már alá azt az öt Ybl-díjas építész által jegyzett állásfoglalást, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy a tervezett beruházás öt ingatlant bont le a Brit Nagykövetségtől a Kristóf térig, szétrombolva ezzel a történelmi városszerkezetet. A bontás ugyanis olyan építészeti és kultúrtörténeti emlékeket áldozna fel, mint az 1909-ben áruháznak épült szecessziós Fischer-ház, vagy az újkori magyar építészet egyik legkiemelkedőbb, építészeti megoldásában hazánkban egyedülálló alkotása, a Gulyás Zoltán által tervezett Chemolipex-irodaház.

Jávor Benedek szerint a beruházásról a helyi közösséggel sem egyeztettek. Hozzátette azt is, hogy a beruházó kétes tulajdoni hátterű, Luxemburgban bejegyzett cég, nem tudni, hogy valóban számonkérhető-e gond esetén. Az LMP úgy tudja, a grandiózus terv Csipak Péter, a Belváros-Lipótváros parkolási cégében is érdekelt ingatlanvállalkozó nevéhez fűződik, amelyet különösen aggályosnak tartanak.

Felhívták a figyelmet, hogy a Belváros hosszú távú fejlesztési tervében a gyalogoszónák kiterjesztése és a forgalomcsillapítás szerepel, a tervezett komplexum viszont komoly autós forgalmat generálna.