Ez nem a felelősség alóli kibújást jelenti, csupán egy lehetőséget arra, hogy peren kívül megegyezzenek a Stohl által fizetendő összegben – írja a lap. A színész által okozott baleset sérültje, Kaincz Pál a május 8-i baleset után maradandó sérüléseket szenvedett, a mai napig nem gyógyult meg, és a hírek szerint közel 10 millió forintot követel a színésztől.
Csak akkor lehet a mediátornak lépnie az ügyben, ha a büntetési tétel nem haladja meg az öt évet – mondta Hajdú Katalin, az Első Mediátoriroda Zrt. vezérigazgatója. Stohl – a jelen állás szerint – ennél kevesebbet, maximum 4-5 évet kaphat. A 77 éves Kaincz Pál az állapota nem javul, és újabb orvos szakértőket vonnak be a nyomozásba, ami hónapokra kitolhatja a nyomozati szakaszt, s a végeredmény esetleg súlyosbíthatja a helyzetét.
Ha sikerül megegyezni peren kívül, megúszhatja a bíróságot, vagy kisebb büntetést kaphat a színész – mondta a cégvezető. A sértett 10 millió forintot kér, de mediátori segítséggel ez az összeg is csökkenthető – jelezte Hajdú Katalin.
Dr. Kamarás Péter ügyvéd szerint ha a mediátor segítségével megegyezésre jut Stohl András és Kaincz Pál, akkor az eljárást megszüntetik a színész ellen.