A mentők a felszínre hozták az utolsó hét embert is, és ezzel véglegessé vált az áldozatok száma – közölték helyi illetékesek. Mint kiderült, az elhunytak többsége megfulladt a belélegzett mérgező füsttől. Egy részük pedig a kórházban halt meg.
“A jelenleg orvosi megfigyelés alatt tartott 39 bányász többsége nincs életveszélyes állapotban” – tájékoztattak az orvosok.
A Santung (Shandong) tartomány Csaojüan (Zhaoyuan) településéhez tartozó Lingnan aranybányában péntek délután öt óra körül keletkezett tűz. A baleset időpontjában, amelyet valószínűleg egy elektromos vezeték okozott, 329-en dolgoztak a bányában. Közülük mintegy ötvenen nem tudtak a föld alól kimenekülni.
Az utóbb felszínre hozottak közül volt aki a kórházban elmondta, hogy miután csípős szagot éreztek a levegőben, gyanút fogtak, lezárták a nyílásokat és úgy várták a segítséget. A tűzet órák alatt sikerült csak megfékezni.
A bánya rendelkezik valamennyi a működéséhez szükséges engedéllyel, a történtek okának kiderítése még folyamatban van, a tulajdonos rendőrségi kihallgatása tart.
Szombaton Szecsuanból ugyancsak bányabalesetről érkezett hír, Sifang (Shifang) város szénbányájában a robbanás hat embert zárt el a külvilágtól, megkezdték a mentést. A múlt héten délnyugat- és közép-kínai bányákban összesen 27-en vesztették életüket. A hivatalos statisztikák szerint tavaly több mint másfélezer bányakatasztrófa történt az országban, amelyek során 2631 ember halt meg.