Hegedűsné Kovács Enikő azt mondta, hogy a rendszerváltás előtt az MSZMP pártüdülőjeként szolgáló épületet 2007-ben privatizálták, de miután a Kincstári Vagyonigazgatóság eladta a területet, a szerződést titkosították. Véleménye szerint a szerződés titkosítása kimeríti a közérdekű adatokkal való visszaélés fogalmát, mert mindenkinek joga van megismerni annak tartalmát.
Hozzátette, hogy a “pletykák arról szólnak, hogy mélyen áron alul értékesítették a negyven hektáros ingatlant, gyakorlatilag kimondhatjuk, hogy körülbelül a tizedéért a reális értéknek”, ami a véleménye szerint hűtlen kezelés. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az elterjedt hírek szerint a területet 5 milliárd forintért adták el.
Kitért arra is, hogy olyan helyrajzi számú területeket is eladtak, amelyeket akkor a hatályos törvények szerint nem lehetett volna értékesíteni. Felvetette a kérdést, hogy az eladás nem rejt-e magában nemzetbiztonsági kockázatot, mert szavai szerint a vásárló cég ügyvezetője “értesüléseink szerint egy izraeli katonatiszt, legalábbis izraeli katonatiszt volt korábban”. Kijelentette, hogy a szerződés megkötése óta a cég folyamatosan próbálja kiszorítani a helyi üdülőtulajdonosokat a Club Aliga területéről.