„Nem elégedtek meg a segélyekkel? Meg fogtok halni!” Ilyen feliratokat is tartalmaztak azok a szórólapok, amelyeket a napokban találtak Felsőzsolcán – írja a Népszabadság. A Társaság a Szabadságjogokért romaprogramjának egyik jogvédő munkatársa tájékoztatta erről a lapot.
Az árvíz sújtotta településen egy asszony a cigánysoron találta a nyomtatott lapokat, megmutatta több utcabelinek, majd egyikük feljelentést tett a rendőrségen. Budai János, a cigány kisebbségi önkormányzat helyi vezetője azt mondta: az uszító szórólapokat átadták a rendőrségnek.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nemzet vagy kisebbség elleni izgatás gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. A szórólap pontos tartalmáról a rendőrség nem adott tájékoztatást, mondván, azzal maguk is elkövetnék a kisebbség elleni izgatás bűntettét.
Információik szerint Felsőzsolcán majd egy tucat szórólapot találtak, amelyeket helyi lakosok egymás közt osztogattak. Közölték: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében más, hasonló jellegű esetről nincs tudomásuk a rendőröknek, szerintük árvízi vonatkozása nincs az ügynek.