A napilap csütörtöki száma ismerteti: ha az előkészületek jól haladnak, Szászfalvi László államtitkársága, valamint Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős és Soltész Miklós szociális államtitkársága augusztus 2-án nyitja meg a zánkai, állami tulajdonú üdülőben mintegy hétszáz roma gyerek táborát.
Ennek pénzügyi forrása az a 20 millió forint lesz, amelyet az előző kormány Miniszterelnöki Hivatala eredetileg az OCÖ-nek ígért hasonló célra.
Szászfalvi László elmondta: a kormány nem találta a táborozás kivitelezésére megfelelő partnernek az Országos Cigány Önkormányzatot, amelynek 2009. évi és az idei első félévi gazdálkodását jelenleg az Állami Számvevőszék vizsgálja.