Csúszós út okozott karambolt az 52-esen

Egy ember meghalt, kettő megsérült abban a balesetben, amely a reggeli órákban történt az 52-es főúton, Fülöpháza közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Néhány perccel nyolc óra előtt egy motorkerékpár egy Kecskemét felé haladó, román állampolgárokat szállító kisbusz előzésébe kezdett, de feltehetőleg a vizes út miatt becsúszott a jármű alá – fejtette ki Mihályné Bornemisza Eleonóra.

A baleset miatt a motor utasa, egy 44 éves derecskei nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni, a helyszínen életét vesztette. A motor vezetőjét, egy 45 éves derecskei férfit pedig nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülésekkel szállították kórházba.

Az ütközés során a mikrobusz lesodródott az útról és árokba borult. Egyik utasa könnyebb sérülések miatt szintén ellátásra szorult – tette hozzá az őrnagy, aki jelezte: a jelenleg is tartó helyszínelés, illetve műszaki mentés idejére az 52-es számú főút 21-es kilométerénél, a fülöpszállási bekötő út közelében teljes útlezárás van érvényben, ezért az erre közlekedőknek torlódásra kell számítaniuk.