Tizenöt embert halálra tapostak Németországban

Legkevesebb 15 ember meghalt, közel százan pedig megsebesültek késő délután a németországi Duisburgban, amikor pánik tört ki egy rendezvényen.

Duisburgba a technozene hívei gyűltek össze a Love Parade-re, több százezres nagyságrendben. Az idei rendezvény mottója „A szerelem művészete” volt.

A résztvevők száma egyes hírek szerint meghaladta az egymilliót. A pánik az egykori teherpályaudvarnál, a rendezvény közelében, egy aluljáróban tört ki. Szemtanúk arról számoltak be, hogy rendőrök emberek ezreit próbálták visszatartani attól, hogy bejussanak a Love Parade már túlzsúfolt területére.

A körbekerített területnél az emberáradat összesűrűsödött, egyesek már vissza akartak fordulni. Az aluljáró szűknek bizonyult, nem lehetett se előre, se hátra menni. A hazafelé, illetve a rendezvényre tartó emberek körében pánik, dulakodás tört ki, egymást taposták.

Több embert újra kellett éleszteni, a hatóságok szerint egyáltalán nem kizárt, hogy a halottak száma tovább növekszik. A 15 – immár bizonyos – áldozat többsége nő.

A rendezvényt biztonsági okokból nem szakították meg azonnal, hogy a pánikot ne fokozzák tovább. A német vasút szerelvényeket indított a helyszínre az emberek elszállítására, és több száz busz is érkezett.

A történtek óriási sokkot okoztak. Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke mélységes megdöbbenésének adott hangot az eset miatt. A hatóságok rendkívüli telefonvonalat létesítettek, amelyen keresztül a hozzátartozók érdeklődhetnek.

A technozene rajongóinak partiját harmadik alkalommal rendezték meg a Ruhr-vidéken, korábban mindig Berlin volt a helyszín. A nyitott teherautók, rajtuk a zenekarokkal azonban a korábbi évektől eltérően nem a belvároson keresztül hajtottak végig, hanem körbejártak a lezárt területen.
Már két órával a rendezvény délutáni kezdete előtt rendkívüli állapot uralkodott a duisburgi belvárosban, tízezrek igyekeztek eljutni a helyszínre. A rendőrség lezárta a belvárost, hogy úrrá legyen a sokadalmon.