Előzetesben a gyermekgyilkos apa

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Bíróság azt a dunaharaszti férfit, aki vasárnap olyan súlyosan bántalmazta gyermekét, hogy az a kórházban belehalt sérüléseibe - közölte a tárgyalást követően a rendőrség.

Az előzetes letartóztatást a rendőrség kezdeményezte, miután vasárnap este kihallgatták, majd őrizetbe vették az apát. A férfit halált okozó testi sértéssel gyanúsítják. A történtekről egyelőre annyi tudható, amennyit a megyei rendőr-főkapitányság hétfői közleményében nyilvánosságra hozott. Eszerint Dunaharasztiban vasárnap délután egy 45 éves férfi olyan súlyosan bántalmazta fiát, hogy a gyermek a gyors orvosi beavatkozás ellenére a kórházban meghalt.

A férfit még aznap kihallgatták, ám vallomásának részleteiről – nyomozati érdekekre hivatkozva – a rendőrség egyelőre nem ad tájékoztatást. Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese nem kommentálta, s nem is erősítette meg a Blikk kedden közölt értesülését, amely szerint a 11 éves fiú „halálos fenyítését nevelőanyja és a nő apja végignézte”.

A napilap rendőrségi információkra hivatkozva azt írta: a férfi gyanúsítotti kihallgatásán azzal indokolta tettét, hogy „fia hasba rúgta a mostohaanyját, ezért akarta megfegyelmezni”. A cikk szerint végül az idős ember hívta ki a mentőket.