Vodkahamisítókat ítéltek el Londonban

Illegális vodkagyár működtetésért összesen 56 év börtönt osztott ki egy hattagú bandának egy londoni bíróság.

A bűnözők szupermodern felszereléssel percenként 24 üveg vodkát palackoztak, emellett ugyanennyi idő alatt száz zacskó cigarettadohányt csomagoltak két különböző raktárépületben.

Lebukásukig több mint 1,3 millió liter vodkát sikerült gyártaniuk a kelet-londoni Hackney városrészben, egy patkányokkal teli raktárépületben, egy másik, észak-londoni helyszínen pedig 9,5 tonna hamisított dohányt – adta hírül a brit vámhivatal.

Az illegális gyárakban külön e célból idehozatott lengyel vendégmunkások dolgoztak, akiket igen rossz körülmények között szállásoltak el magukban a raktárakban, így a nap huszonnégy órájában, a hét minden napján dolgoztathatták őket.

A brit fináncok szerint a hamis vodka és a sodrós dohány csomagolása olyan meggyőző volt, hogy a vevőknek aligha tűnhetett fel, hogy nem eredeti terméket vásárolnak.
A csoportot összehangolt nemzetközi nyomozás után sikerült elfogni.

A vodka- és dohányhamisítók a jövedéki termékek hamisításával 16,8 millió font azaz csaknem 5,6 milliárd forint közvetlen kárt okoztak az államnak.