Őrzött szállás lett a fogdából Tatabányán

Őrzött szállássá minősítette az országos rendőrfőkapitány a Tatabányán lévő 42 férőhelyes rendőrségi fogdát, ezért a 72 órára őrizetbe vett személyeket más megyék fogdáiban kell elhelyezni - erősítette meg a megyei főkapitányság sajtóreferense.

Ugyanabban az épületben fogda és őrzött szállás a jogszabályok szerint nem működhet – tette hozzá Léber Gabriella.

Idén márciusban a megyei főkapitányság évértékelő értekezletén Házi István, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója elmondta, hogy a megyében 76 állást nem tudnak betölteni, azaz minden tizedik ember hiányzik.

Az értékelésen elhangzott, 2009-ben összesen 12.665 bűncselekmény vált ismertté a megyében, míg egy évvel korábban 9.788-at regisztráltak. A felderítési eredményesség 2008-ban 54,7 százalékos volt, 2009-ben ez a szám mindössze 35,6 százalékot tett ki.

Sántik Lajos, Tatabánya közbiztonsági referense rámutatott, hogy Komárom-Esztergom megyei rendőrség eredményességét befolyásolja, hogy ez az egyetlen megye az országban, ahol nincs börtön, pedig a tatabányai önkormányzat térítés nélkül adott volna telket az intézménynek és egyetértett a beruházással.

Sántik Lajos szerint már az előzetes letartóztatásban lévők szállítása is elvonja a rendőri erőket a közterületről és nagy anyagi terhet jelent. Ehhez adódik most hozzá a három napra őrizetbe vettek fogdába és a bíróságra, majd letartóztatás esetén újra a fogdába szállítása.