A lap azt írta, nem kizárt, hogy mégsem kell megismételnie a MEH-nek a hazai gázpiac csaknem ötödét lefedő EMFESZ Kft. tavalyi tulajdonosváltását jóváhagyó eljárását.
Az EMFESZ annak ügyvezetője, Góczi István egy 2004-ben keltezett felhatalmazás alapján adata el mindössze egyetlen dollárért a svájci bejegyzésű RosGas-nak úgy, hogy az előző tulajdonos, a Cipruson bejegyzett Mabofi ahhoz nem járult hozzá. Ennek ellenére a MEH egy nap alatt jóváhagyta az ügyletet – olvasható a lapban.
A Mabofi keresetet nyújtott be emiatt a Fővárosi Bírósághoz, amely az idén május 5-én másodfokon, jogerősen is hatályon kívül helyezte a MEH korábbi jóváhagyását, és új eljárás lefolytatására kötelezte az energiahivatalt. Az EMFESZ azonban fellebbezett az ítélet ellen a Legfelsőbb Bíróságnál. Ezt figyelembe véve a MEH az új határozat megszületéséig felfüggesztette az adásvétel engedélyezésének megismétlését.