A politikus a Győr-Veszprém közötti személyvonati közlekedés újraindításának ünnepségén elmondta, a járatok újraindítása jelképezi azt, hogy az országnak olyan kormánya van, amely nemcsak országos léptékben, de helyi ügyekben is gondolkodik.
A vonatindítás most még jelképes, “ésszerű menetrendet” majd szeptembertől kap a Győr-Veszprém közötti vasútvonal. A kormány teljesítette ígéretét, de ez még csak kis lépés, a vasútvonalakat ugyanis fenn is kell tartani – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
Vonat indul Győrbe a zirci vasútállomásról a Győr-Veszprém közötti vasútvonalon (MTI)
Sem a vonatok újra indítása, sem pedig a fenntartásuk nem lehet csupán kormányzati kérdés; akkor tud megmaradni a vasút, ha a kormányzat, a civil szervezetek és az itt élők együttműködnek. Most egy lehetőség nyílt, de annak a bizonyítása még hátra van, hogy valóban ki is használják a vasútvonalakat – mondta Navracsics Tibor. Vasárnaptól minden nap közlekedni fognak vonatok Győr és Veszprém között – ígérte a kormányzati politikus.
210 kilométer nyílik úja
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium öt vasúti mellékvonalon újraindítja a személyszállítást vasárnap. A korábban szüneteltetésre ítélt Székesfehérvár-Komárom, Zirc-Veszprém, Pápa-Csorna, Karcag-Tiszafüred és Lajosmizse-Kecskemét szakaszokon, összesen mintegy 210 kilométeren közlekednek ismét a személyszállító vonatok.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábbi közlése szerint a vasúti személyforgalom július 4-ei újraindítása 53 állomást vagy megállóhelyet érint közvetlenül. A nagyvárosoktól a Kecskemét környéki tanyavilágig 32 település összesen mintegy 350 ezer lakosa választhatja ismét a vasutat úti célja eléréséhez. A július 4-étől újranyíló vasútvonalakon az utasok átmenetileg napi 4-6 járatra számíthatnak.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium öt, korábban szüneteltetésre ítélt vasúti mellékvonalon indította újra a személyszállítást (MTI)
Lépcsőzetes indulás
A szakminisztérium korábban azt is közölte, hogy a szüneteltetett vonalak lépcsőzetes újranyitását tervezi. A tervek szerint az idei év végéig további 4-6 pályaszakaszon állhat vissza a vasúti személyszállítás.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium öt, korábban szüneteltetésre ítélt vasúti mellékvonalon indította újra a személyszállítást (MTI)
Az ütemezés a műszaki és személyi lehetőségek – pályaállapot, járművek és vasutasok rendelkezésre állása – függvénye. A rendkívüli esőzések és árvíz okozta károk különösen Észak-Magyarországon megnehezítik a vonalak újbóli átadását. A Szilvásvárad-Putnok és az Abaújszántó-Hidasnémeti szakaszokon elsőbb a helyreállítási munkákat kell elvégezni.
Tavaly decemberben 24, míg 2007-ben 14+5 mellékvonal esetében döntött úgy az akkori kormány, hogy gazdaságossági okok miatt szünetelteti a személyszállítást.