„Az MSZP utolsó esztendeje, mint cseppben a tenger mutatta meg a párt összes problémáját, de jelezte azokat az ugrópontokat is, amelyek esélyt adtak az új lendületre. Az elnökség beszámolója állást foglal abban: hol lehet az MSZP helye a jövő politikai térképén” – véli a párt leköszönő elnöke.
Lendvai Ildikó a Népszabadságnak ezt az elnökség elemző dolgozatáról mondta. A dokumentum meglehetősen (ön)kritikusan értékelte a Gyurcsány Ferenc lemondása óta eltelt időszakot; az MSZP jövőjét pedig markáns baloldali pártként határozta meg.
Lendvai szerint az MSZP két utat választhat. Lehet baloldali gyűjtőpárt, és mint ilyen, programja részévé teszi a klasszikus liberalizmus örökségét. A másik járható út szerint az MSZP általános demokratikus gyűjtőpárt, soraiban liberális vagy konzervatív demokratacsoportokkal is.