Gyakorlatilag visszautasította az együttműködés lehetőségét Schiffer András, az LMP parlamenti frakcióvezetője, miután az MSZP budapesti elnöke, Horváth Csaba előállt három névvel, akiket közösen támogathatna az MSZP és az LMP.
Schiffer a levelében azt írja, hogy az LMP elkötelezett abban, „hogy a főváros fejlődését kiszabadítsuk az ingatlanspekulánsok és más, az önkormányzati hatalommal összefonódott oligarchák hálójából, s ehhez a küzdelemhez sajnos egyik parlamenti pártban sem találunk partnert”. Azt is hozzátette, hogy a Horváth által felvetett Kuncze Gábor, Bárándy Péter, Vágó István trió várospolitikai elképzeléseiről semmit sem tudnak.
Lapunk is érdeklődött a szocialisták által favorizált személyeknél, vállalnák-e a jelölést. Kuncze Gábor, az SZDSZ egykori elnöke közölte, csak pár szót hajlandó mondani, a pár szó pedig: „Nem foglalkozom vele. Ez ugyan több is, mint pár szó, de azért leírhatja!”
Vágó Istvánt az MSZP-n belül Molnár Gyula újbudai polgármester akarja elfogadtatni. A felkérésről a tévés korábban így nyilatkozott: „Azt hiszem, eleve nem zárkóznék el, de kis valószínűséggel tudnék jó lelkiismerettel megfelelni – jelentette ki Vágó. – Nagyon intenzív tanulásnak kell megelőzni, hogy az ember ilyesmire vállalkozzék. A főpolgármesterség is olyasmi, mint egy államfői poszt. Egy államfő sem tudhat mindent a közigazgatásról és a többiről. Sok függ attól, hogy az ember milyen csapattal veszi magát körül” – tette hozzá.
Bár Bárándy Pétert egyelőre nem értük el, lapunk úgy tudja, a volt igazságügy-miniszter csak akkor indulhatna, ha Horváth Csaba visszalép, egyelőre ugyanis ő a jelölt. Horváth pedig csak akkor lépne vissza, ha az LMP beállna egy közös jelölt mögé, amire kicsi az esély Schiffer mostani levele után. Értesüléseink szerint a Lehet Másnak már van is saját jelöltje, Jávor Benedek személyében.