Kósa: 16-18 nap lesz az ajánlószelvények összegyűjtésére

A parlament hétfői döntése értelmében az ősszel esedékes önkormányzati választáson a nagyvárosokban már csak 18, a kisebb településeken pedig 16 nap áll majd rendelkezésre az induláshoz szükséges ajánlószelvények összegyűjtésére - mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke.

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a választási eljárásról szóló törvény módosítását mások mellett Kósa Lajos előterjesztése alapján.

A politikus a szavazás után az MTI-nek nyilatkozva kifejtette: a vegyes választási rendszerben az egyéni választókerületben továbbra is az ajánlószelvények egy százalékát kell összegyűjteni ahhoz, hogy valaki jelöltté válhasson. Ez 30-40, maximum 70 cédulát jelent. Kósa Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy egy olyan választókerületben, ahol van például hétezer választó, egy jelölt csak több száz szavazattal lehet képviselő. Ez azt jelenti, hogy aki az ajánlószelvény-gyűjtés időszakában 70 szavazót nem tud megszólítani, az valójában ismeretlen a választókerületben. Ez a korlát lényegében nem igazi, hanem szimbolikus korlát – összegezte.

Az új szabályok alapján a szükséges ajánlószelvények összegyűjtésére a nagyvárosokban – a postai terjesztés sajátosságai miatt – 18 nap lesz, a kisebb településeken pedig 16, vagyis átlagosan naponta 3-4 szelvényt kell majd összegyűjteni ahhoz, hogy összejöjjön a szükséges mennyiség – ismertette.

Kósa Lajos szólt arról is, hogy változások lesznek a kompenzációslista-állítás szabályaiban: Budapesten korábban akkor lehetett egy kerületben kompenzációs listát állítani, ha a választókerületek egynegyedében állítottak jelöltek. Ezt a számot most felemelték 50 százalék plusz egyre.
A fővárosban az állíthat fővárosi listát, aki a kerületek többségében állított kompenzációs listát.

A Fidesz ügyvezető alelnöke közölte: korábbi terveik szerint a kompenzációs listás helyekből azok is részesülhettek volna, akik az egyéni körzetben nyertek, ezt azonban elvetették, és továbbra is csak a vesztesekre leadott szavazatok kerülnek majd a kompenzációs listára.

Címkék: Belföld