Százmilliót veszíthetnek a strandok

Százmilliós vesztesége lehet a Budapesti Gyógyfürdő Zrt.-nek, ugyanis kevesen járnak strandra a rossz idő miatt - hangzott el az RTL Híradójában.

Az egyik legnépszerűbb fürdőben, a Dagály strandon ma csak 300-an vettek jegyet, pedig egy jobb napon 5-6 ezer látogatójuk is akad. Ez azzal járt, hogy nemcsak jegyből adtak el keveset, hanem a büfékben sem volt forgalom.

Így a Budapesti Gyógyfürdő Zrt.-nek napi 10 millió forinttal kisebb a bevétele. “A múlt héten, köszönhetően a kánikulának, 53 ezer vendégük volt, most
11 ezer körül lesz” – nyilatkozta ennek kapcsán Kiss Ferenc ügyvezető igazgató.

A sok vendég miatt egy hete a strandok a szokásosnál tovább tartottak nyitva. Most vasárnap a kevés vendég miatt a Dagály kivételével délben az összes strandot bezárták.

Címkék: Belföld