Több milliárdos az árvízkár Borsodban

A kedden befejeződött elsődleges kárfelmérés szerint ötmilliárd forintnál jócskán többre tehető az a kár, amelyet az elmúlt hetek árvize okozott magántulajdonú ingatlanokban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

A pénteken kezdődött és kedden befejeződött elsődleges kárfelmérésre azért volt szükség, hogy a kormány ennek ismeretében határozzon a segítség mértékéről. Az árvíz miatt mintegy 300 magántulajdonú épület dőlt össze a megyében, több ezer károsodott, csupán Felsőzsolcán 1800 az ilyen ingatlanok száma, az adatok azonban még nem véglegesek – mondta Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés fideszes elnöke.

A kárfelmérésben az államigazgatás és a katasztrófavédelem szakemberei mellett a mérnök és építészkamara munkatársai is részt vettek.

Ódor Ferenc emlékeztetett arra, hogy a Bódva, a Sajó és a Hernád egyidejű áradása ellen a megye több mint kétszáz településén védekeztek.

Most első a lakhatás feltételeinek megteremtése, ezt vállalja a kormány – szögezte le a közgyűlés elnöke, aki korábbi sajtótájékoztatóján azt is közölte: a kormány az önkormányzatok védekezési költségeit állja, csakúgy mint az árvízben megsérült, önkormányzati feladatokat ellátó épületek helyreállítását, és a károsodott, önkormányzati kezelésben lévő utak rendbetételét. A védekezés során kényszerűségből – a lakott területek megvédése érdekében – művelt, mezőgazdasági területekre is rá kellett engedni a vizet. Az ilyen földeken esett károkat is 100 százalékban megtéríti a kormány – tette hozzá.

Az árvízzel sújtott településeken tart a takarítás, fertőtlenítés. A fertőzésveszély elkerülése érdekében védőoltást is kapnak az emberek, akik közül több százan még hosszú ideig máshol kénytelen tölteni napjaikat, mivel a házuk összedőlt.

Címkék: Belföld