Vihar tombolt keleten

Borsodban villámcsapás okozott tüzet Varbón és Tiszavalkon, Szabolcsban orkánerejű szél pusztított.

Villám csapott egy ház kéményébe, kigyulladt az épület tetőszerkezete is a Borsod megyei Varbón. A vihar és villámcsapások következtében Tiszavalkon meggyulladt egy ötvenszer tíz méteres juhhodály, ahonnan mentik az állatokat – mondta Rétközi Ferenc, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője.

Orkán erejű széllel, nagy mennyiségű eső kíséretében csapott le a vihar Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nyugati részére hétfő délután. A tűzoltókat eddig elsősorban fakidőlésekhez és vízszivattyúzásokhoz riasztották.

Fák dőltek ki a 4-es számú főút újfehértói szakaszán is. Az fákat a helyi önkéntes tűzoltók eltakarították, az egységek már a városban, az épületekre dőlt fák eltávolításában segédkeznek – mondta Nagy Sándor, a helyi önkéntes tűzoltó egyesület igazgatója.

Házak tetejét vitte le, és fát borított egy iskolaépületre a viharos szél Újfehértón, csak itt féltucatnyi helyen szakadtak el az elektromos vezetékek. Ezek helyreállítását már megkezdték, de még több szakaszon lehetnek szakadások, ezért több utcában még órákig nem lesz áram. Információk szerint a vihar közeli Balkányban és Szakolyban is károkat okozott. A megyei katasztrófavédelem központjában folyamatosan csörögnek a telefonok, a tűzoltók teljes kapacitással dolgoznak.

Eddig 28 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településről érkezett kárbejelentés a nyírségi katasztrófavédelmi igazgatóságra a hétfő délutáni vihar után – közölte a szervezet ügyeletvezetője.

A vihar délután Szabolcs déli részén, Újfehértó, Balkány, Szakoly, Nyírbátor, Mátészalka és Túristvándi vonalában pusztított – mondta Kocsis Antal tűzoltó alezredes. Kiemelte: a nagyon erős szél lakóházak tetejét bontotta meg, kéményeket borított le, fákat döntött ki, s a térségben, főként Nyírbátor környékén több település közötti út is járhatatlanná vált. Az ügyeletvezető tájékoztatása szerint egyelőre nem tudni mekkora a kár. A tűzoltók megkezdték a mentést, ezt hátráltatják a közlekedési nehézségek, valamint az is, hogy Szabolcs déli részén akadozik a telefonszolgáltatás, több településen pedig áram sincs. A jelenlegi információk szerint a legsúlyosabb károk Balkányban és környékén keletkeztek.

Rácz Imre, a balkányi gazdakörök vezetőjének tájékoztatása szerint a kisvárosban tetőket bontott meg az orkánszerű szél, szinte minden utcában vannak sérült házak, melléképületek. A gazdaköri elnök a földeken keletkezett károkat “igen jelentősnek” nevezte, mint mondta, a szél a földre döntötte a gabonatáblákat, a kukoricásokat, sőt az erdőket is. Van olyan nyárfaerdő, ahol 3-6 méteres magasságban derékba törte a fákat a vihar, s “a törzsek karóként, lomb nélkül merednek az égre”. A Balkányhoz tartozó Cibakpusztán pedig egy húszhektáros erdő fáit 45 fokos szögben mozdította ki a földből az orkán – mondta Rácz Imre.

Mintegy 60-70 káresethez riasztották a tűzoltókat a Hajdú-Bihar megyére hétfő délután lecsapott vihar miatt. Elsősorban fakidőlések és megrongált tetők okoznak problémát – közölte a megyei katasztrófavédelem ügyelete.

A vihar legerősebben a megye északi részén, Egyek és Hajdúböszörmény térségében tombolt. Az orkán erejű szél sok helyen rongálta meg a lakóházak tetőszerkezetét és több otthonra fát döntött. A tűzoltóság minden megyei egysége kárelhárításon dolgozik – tette hozzá az ügyeletes.