Az NKH harmadik legfontosabb embere, Eiselt György stratégiai és módszertani igazgató is összecsomagolt már, és átköltözött a Pintér Sándor irányította Belügyminisztériumba, ahol helyettes államtitkárként tevékenykedik tovább.
Azt még nem tudni, milyen névre keresztelik a közlekedési hatóságot, azt azonban Sárdi Erika irányítja majd, aki eddig a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala elnökhelyettese volt.
Az Orbán-kabinet a megyei kormányhivatalok hatáskörébe utalja a közlekedési hatósági teendőket – olvasható az újságban.