30 ezerre büntették Vona Gábort

Hatályban tartja a Vona Gáborra, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökére kiszabott 30 ezer forintos pénzbírságot a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság.

A szabálysértési tárgyalás után Kovács József bíró kihirdette: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) által a jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértés elkövetése miatt kiszabott pénzbírságot hatályban tartják.

A végzés indoklásában elmondta: a BRFK a tavaly július 4-re a fővárosi Erzsébet térre a Magyar Gárda jogerős feloszlatása ellen meghirdetett demonstrációt megtiltotta. Aznap a rendőrség folyamatosan felszólította az ott lévőket, hogy hagyják el a teret, ellenkező esetben tömegoszlatást alkalmaznak.

Kovács József megállapította: Vona Gábor, akit a helyszínen eljárás alá vontak, először leült a tömegben, majd az ellene foganatosított rendőri intézkedéssel szemben nem tanúsított ellenállást, és elvitték az Erzsébet térről. A bíró a hatályos jogszabályokra hivatkozva rámutatott: Vona Gábor tudta, hogy mi a célja a rendőri felszólításnak, nevezetesen, hogy a területet el kellett hagyniuk, ennek azonban nem tett eleget.

A bíró arra is kitért, hogy annak megállapításáról, miszerint a tüntetés feloszlatása jogszerű volt-e vagy sem, a hétfői végzés nem rendelkezik. Erről – jegyezte meg – a Fővárosi Bíróság egy már folyamatban lévő eljárásában hoz majd ítéletet. A két ügy a bíró véleménye szerint világosan elválasztható egymástól.

A bíró a tárgyaláson az iratok ismertetése során elmondta: Vona Gábor korábban tett vallomásában a rendőri intézkedés jogszerűségét vonta kétségbe. A Jobbik elnöke, aki országgyűlési képviselőként lemondott a mentelmi jogáról, vallomásában nem tartotta magát felelősnek az ügyben. Mint mondta, spontán demonstráció volt az Erzsébet téren, amiről a televízióból értesült. Azért ment a gárdisták közé, hogy szolidaritását fejezze ki a július 2-án kelt feloszlatásukról szóló ítéletet illetően.

Gaudi-Nagy Tamás, Vona Gábor ügyvédje hétfőn beterjesztett eljárási indítványában azt kérte a bírótól, hogy függesszék fel az eljárást, mert a Fővárosi Bíróságon lévő ügy éppen azt tárgyalja, hogy jogszerű volt-e a július 4-ei demonstráció. Ezt a bíró elutasította.

Másik iratot is benyújtott, ami azt tartalmazta, hogy Bencze József országos rendőrfőkapitány belső utasítást adott július 3-án, miszerint jogerősen feloszlatták a Magyar Gárdát, ezért aki gárdista egyenruhában megjelenik, az garázdaságot követ el, és ellene azonnal intézkedni kell.

Vona Gábor a tárgyalás után a jelen lévő újságíróknak elmondta: nem lepte meg a végzés, tiszteletben tartja a bíróság döntését, de elfogadni nem tudja, mert “továbbra is úgy érzi, hogy amit tavaly július 4-én tett, az nem volt jogszabálysértés”, ellentétben a rendőrségi intézkedéssel.

Gaudi-Nagy Tamás elmondta: a végzéssel szemben panaszt tesznek az Alkotmánybíróságnál.

Címkék: Belföld